Hát, így kívánta a sors (vagy Szent László?), hogy utóbbi napjaimat Szabó Ödönnel való polemizálással töltsem, pedig nagyreményű politikusunk maga volt az, aki a Szent László Napok levédetése körüli botrány kapcsán kiadott közleményében leszögezte, hogy hétpontos álláspontjának a közreadásával a maga részéről minden vitát lezártnak tekint. De politikusról lévén szó, nem várható el tőle, hogy szavát meg is tartsa, ezért gondolom nem keltett senkiben megütközést, hogy közleménye után most levelét is megírta, amelyben további adalékokkal magyarázza az RMDSZ levédetési kérelmét. Én pedig, nagyváradi magyarként, aki úgy ítéli meg, hogy a Szent László Napok egy jó kezdeményezés, amit egy magyar érdekképviseletnek nem elmeszelnie, hanem támogatnia kellene, szükségét érzem annak, hogy eljátsszak a gondolattal, milyen következtetésekkel járna az, ha Szabó Ödön újabb elmefuttatásait komolyan vennénk.

Lehet, hogy egy kicsit hosszú lesz, de aki unja a témát, már idáig sem jutott el az olvasásban. A többieknek meg tehát:

Szabó Ödön levelének első passzusaiból azonnal kitűnik, hogy indokolatlanul leszűkíti a szavak jelentését. A katolikus lexikonból idézve akarja tisztázni a szent szó jelentését, nem törődve azzal, hogy ezt a fogalmat azok a magyarok is ismerik és használják, akik nem katolikusok. Előző posztomban már kifejtettem, mi is a helyzet a magyar nyelvben a szent szóval, erre nem térnék ki újra, de Szabó Ödön ezúttal a kultusz szónak is utánanézett a szótárban, és kijelenti, hogy eszerint a szó jelentése „imádat”, illetve vallásos hiedelmek vagy rítusok rendszere. Jó politikushoz híven a szótári adat azon részét már nem idézi, amelyik bár érvelését nem szolgálja, de amelyikből kiderül, hogy a kultusz szó világi értelemben is használatos, jelentése hódolat, fokozott tisztelet. Ez utóbbi jelentésnek köszönhetően lehet kultusza mondjuk Petőfi Sándornak, Ady Endrének, de még Horthy Miklósnak is, anélkül, hogy ők maguk szentek lettek volna. Világi módon kultuszt lehet ápolni szoborállítással, koszorúzással, mécsesgyújtással, utca-, térelnevezéssel, emlékkonferenciák szervezésével, és még ezer másféle módon. Tehát ha egy nem katolikus ápolja Szent László kultuszát, akkor a szónak a világi értelmében teszi, például úgy, hogy megkoszorúzza a nagyváradi Szent László szobrot, vagy meghallgatja egy történésznek, illetve egy katolikus püspöknek nagy királyunkról szóló előadását. A Szent László Napokon László királyunk kultuszának ápolása ez utóbbi, világi módon történt, ugyanis senki nem celebrált misét, senki nem avatott szentté senkit, senki nem rendezett hermás körmenetet stb. (aki nem hiszi, annak itt van a Szent László Napok programja)

Apropó kultusz és Ady Endre: nagy költőnk nagyváradi kultuszát jelentős mértékben éppen Szabó Ödön ápolja és segíti elő (dicséret jár neki érte!), amikor rendszeresen megkoszorúzza a költő váradi szobrát, illetve akkor, amikor kijárta, hogy a Holnaposok szobrát kihelyezzék a Fő utcára. De ha csak azt tekintjük kultusznak, amit Szabó Ödön e fogalom kapcsán levelében leír, akkor ő maga követ el szentségtörést, amikor ápolja a kultuszát egy olyan személynek, aki nem volt szent, és aki ráadásul olyan vehemensen támadta a nagyváradi római katolikus püspökséget, ahogy manapság azt egyetlen református sem teszi. De hogy Szabó Ödönnek ne kelljen túl sok Miatyánkot elmondania penitenciaként, leírom az egyébként közhelyszerű tényt: mivel a nem katolikus vallásúak nem ismernek szenteket, ők úgy ápolják Szent László királyunk kultuszát, ahogy teszi azt Szabó Ödön Ady Endre kultuszával, vagyis a fogalomnak világi értelemében.

Szabó Ödön a szent és a kultusz szavakat kizárólag vallási értelemben használja annak érdekében, hogy a római katolikusokra testálja a Szent László kultuszt, de ezzel még nem ért teljesen célt, hiszen ezzel még nincs kellőképpen megindokolva az, hogy Szent László kultuszát csak a római-katolikus egyház ápolhatja, és senki másnak nincs joga ehhez. Ahhoz, hogy érvelése ne csak egyszerű (és tendenciózus) szóinterpertációra alapuljon, hanem úgymond dogmatikai szempontból is meggyőzőbbnek tűnjön, Szabó Ödön levelének következő részében egy gátlástalanul ravasz módszert alkalmaz: ellentétet kreál a katolikus és a református egyházak között úgy, hogy a Szent László Napok ügyét egy római-katolikus vs. református hitvitára élezi ki. A szembeállítás lényege az, hogy a katolikusok imádkozhatnak szentekhez, a reformátusok nem, a katolikusok ápolhatják a szentek kultuszát, a reformátusok nem. Szabó Ödön úgy tünteti fel a dolgokat, mintha a Szent László Napok szervezői reformátusok volnának, nem átall még a kátéból is idézni, hogy elültesse ezt a gondolatot az agyakban, és úgy érvel, hogy mivel a Szent László Napok szervezői tulajdonképpen reformátusok, akiknek tilos szenteket imádni, ezért a szervezők olyan emberek, akik mind a katolikus, mind a református hitelveket megszegték. A csúsztatás megvilágítására szembesítsük Szabó Ödönt a tényekkel: a Szent László Napokat NEM a református egyházkerület, nem a református egyházmegyék és egyházközségek szervezték, hanem a Szent László Egyesület, többek között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt segítségével. A felsorolt intézményeknek, és a számos támogató szervezetnek (amelyek között nincs egyetlen kifejezetten református intézmény sem!), feltehetőleg vannak római katolikus és református tagjai is. Ezek után érthetetlennek tűnik, hogy miért idézi Szabó Ödön a káté hitelveit, elvégre egy nem református, egy nem vallásos szervezetnek nem kötelessége feltétlenül református dogmák szerint megszervezni egy nem vallásos jellegű fesztivált. (a Szent László Napok szervezőinek és támogatóinak listája itt)

Persze, naivak nem vagyunk, Szabó Ödönnek erre a református-katolikus dogmatikai szembeállításra az RMDSZ akciójának kimagyarázása mellett legfőképpen azért volt szüksége, hogy végre rátérhessen arra, ami valójában motiválta őt ebben az egész mesketében: hogy megtámadhassa Tőkés Lászlót és az Erdélyi Magyar Néppártot. Levelében nyíltan megfogalmazza szívének nagy sérelmét: a szervezők, ’Zatykó, Tőkés és a többiek’ az egyházi tanításokkal és dogmákkal, a történelmi egyházaink akaratával, hívek ezreinek vallásos értékeivel, érzelmeivel fordultak szembe. Na, itt álljunk meg, ezeknél a többieknél. Ugyanis ha Szabó Ödön ítéletét elfogadjuk, és a Szent László Napok valóban szembe ment a vallási értékekkel, ebből az következik, hogy nem csak Zatykó és Tőkés, meg a szervezők, de mindazok a többiek is szembemennek azokkal a bizonyos értékekkel, akik valamilyen módon szerepet vállaltak benne: például olyan arcok, mint Füzes Oszkár, Magyarország romániai nagykövete, Magdó János, kolozsvári magyar főkonzul, Kiss Rigó László Szeged-csanádi római katolikus püspök, Borkai Zsolt, Győr polgármestere, stb., stb. Szabó Ödön dicséri a nagyváradi római katolikus püspökséget, amiért a rendezvény előtt nem tiltakozott nyilvánosan az elnevezés ellen, elkerülve annak a látszatát, hogy akadályozni, bojkottálni próbálja a rendezvényt. Csakhogy ha elfogadjuk Szabó Ödön érvelését, akkor az RMDSZ és a római katolikus püspökség hallgatása tulajdonképpen egy súlyos mulasztás, ami sokkal nagyobb malőrt okozott annál, hogy Tőkés László elhelyezett egy koszorút Szent László szobránál a katolikusok engedélye nélkül. Mivel Szabó Ödön és/vagy a római katolikus püspökség az esemény lebonyolítása előtt elmulasztotta értesíteni a nyilvánosságot arról, amit Szabó Ödön és a római katolikus püspökség utólag kifogásol, így most a felsorolt személyiségeket is az a kínos vád érheti, hogy egy olyan rendezvényen vállaltak védnökséget, illetve szerepet, mely szembemegy az egyházak tanításaival. Mindezek mellett Szabó Ödön utánlövős érvelése kellemetlen érzéseket kelt több tízezer nagyváradi magyarban is, akik, ha valóban elfogadjuk Szabó szofisztikált gondolatmenetét, maguk is vétettek az egyházi hitelvek ellen azáltal, hogy részt vettek a Szent László Napokon. Van egy olyan érzésem, hogy meglehetősen sok embert kellett befeketítsen Szabó Ödön ahhoz, hogy kimagyarázza az RMDSZ levédetési akcióját. Nekem ez kissé túl nagy árnak tűnik egy aljas húzás megindoklásához. De ezzel az érzéssel nem vagyunk mindannyian így. (lásd például ezt).

Levele második felében Szabó Ödön további politikai vonzatokról ír. Felrúgott konszenzust említ, csakhogy ismét nem számol azzal az aprócska dologgal, amit realitásnak hívnak. Az említett széles körű megállapodás óta eltelt több mint húsz év, és ezalatt az idő alatt számos olyan intézmény, szervezet jött létre Nagyváradon, amely nem létezett akkor, amikor a konszenzus létrejött, így hát értelmetlen ezeken a szervezeteken számon kérni az említett konszenzust. Másrészt nem is biztos, hogy elfogadnának egy olyan megegyezést, amit évtizedekkel ezelőtt agyaltak ki az RMDSZ politikai érdekeinek a szolgálatában, és amely konszenzus fölött jelenleg Szabó Ödön basáskodik. Nyilván ez a konszenzus (értsd politikai alku) volt az oka annak, hogy a nagyváradi római katolikus püspökség nem óhajtott a Szent László Napok védnöke lenni, így egy olyan katolikus püspök vállalta e szerepet Kiss Rigó László személyében, akit ez a konszenzus nem köt. És ha már itt tartunk, elég furcsa Szabó Ödönnek, azaz egy politikusnak egyházi hitelveket felsorakoztató érvelését olvasgatni egy olyan esemény kapcsán, amelynek végül is egy római katolikus püspök volt a védnöke.

Egy névvitának, mint minden, tisztességes felek között zajló vitának nyíltan, a jóhiszeműség követelménye mellett kellene lezajlania. Ha így történt volna a Szent László Napok esetében is, akkor az egymással szemben álló felek előbb-utóbb egyetértésre jutottak volna, hiszen sem a nagyváradi római katolikus püspökség, sem pedig a Szent László Napok szervezői nem vállalhatták volna a közvélemény előtt azt, hogy acsarkodjanak egymásra egy elnevezés miatt. Mivel azonban a megbeszélések a püspökség és a szervezők között nem nyilvánosan történtek, ráadásul megegyezniük sem sikerült, az RMDSZ (Szabó Ödön?) azonnal lecsapott, és a megnemértést egy durva konfliktussá mélyítette. Ha Szabó Ödönt valóban pusztán csak a jó szándék, a római katolikus érdek védelme vezérelte volna, akkor a szentek kultuszának ápolásáról a Szent László Napok lezajlása előtt generált volna nyílt vitát, hogy elejét vegye annak, amit ő a vallási értékek megsértésének nevez, csakhogy szemet szúró módon Szabó Ödön nem a Szent László Napok lebonyolítása előtt hozakodott elő ezzel a problémával, hanem csak a levédetési akció nyilvánosságra kerülése után. Ez is erősen kétségessé teszi Szabó Ödön jóhiszeműségét.


Persze nem állítom, hogy a római katolikus egyházmegye érdekei nem csorbulhattak a megszervezés kapcsán, és az is elvárható, hogy a szervezők a jövőben nagyobb körültekintéssel, a váradi püspökség érdekeit, szempontjait inkább szem előtt tartva rendezzék meg azt a fesztivált, amelyiknek most Szent László Napok volt a neve, azonban az a mód, ahogyan az RMDSZ közbeavatkozott a két másik fél vitájába, gyakorlatilag kizárja az esélyét a felek közötti jóhiszemű megegyezésnek. Egyébként pedig a dolog egyértelmű: az RMDSZ valódi célja éppen ez volt, nem pedig a római katolikus hittételek védelme, mert ez utóbbi valóban nem egy politikai szervezet feladata. Továbbá Szabó Ödön nem a névvita megoldását, hanem a Szent László Napok ellehetetlenítését tűzte ki célul. Ezt ő maga árulja el levelében, amikor kijelenti, hogy Nagyváradon csak olyan kulturális események szervezhetők meg, amelyek az RMDSZ kontrollja alatt, az ő jóváhagyásával zajlanak.

Zárszó

Amióta újságíróként bekerültem a politikai körforgásba, személyesen is megismertem jópár politikust. Tapasztalataim alapján azt hittem, hogy Tőkés Lászlónál konfliktusgerjesztőbb, gyűlöletet szítóbb személyiség nem létezik a romániai magyar közéletben. Az idő múltával, és egyre több tapasztalattal a hátam mögött ma már azt kell mondanom, hogy – helyi szinten legalábbis – Szabó Ödön, ha történelmi érdemekben nem is, de gyűlöletszításban, gáncsoskodásban, utolérte a konfliktusgerjesztés mesterét. Mostani akciójával és érvelésnek tűnő politikai ámokfutásával pedig már túl is tesz Tőkés László uszításain.

Szabó Ödön zseniális politikus, neki még a lehetetlen is sikerült!