Amióta megjelent a hír, hogy megkezdődött a határon túli magyarok regisztrációja a magyarországi választási listákra, egy csomó reakció jelent meg ezzel kapcsolatban a médiában, és főként a közösségi oldalakon. A számtalan vélemény azonban mintha csak egyetlen kérdésre keresné a választ: regisztráljak, vagy ne regisztráljak? Pedig én ezt megelőzőleg azt gondoltam, hogy a határon túli magyarok kitörő örömmel fogadják, és kizárólag történelmi esélynek, a nemzetegyesítés újabb mérföldkövének nevezik majd ezt a fejleményt. Ezzel szemben gyakran olvasom azt, hogy itt csupán porhintésről, a határon túli magyarok politikai célra való fel- és kihasználásáról, a határon túliak és az anyaországiak összeugrasztásáról van szó.

Honnan indultunk

Hogy valóban történelmi változásról, avagy csak pitiáner politikai sakkjátszmáról van-e szó, azt csak akkor lehet érdemben megítélni, ha végigpásztázzuk az elmúlt közel száz év történéseit, hogy tisztábban lássuk, honnan indultunk el, amíg elérkeztünk idáig.  A jelenkori magyar történelem nullpontja az első világháború vége, amikor rengeteg magyar (pontos számot nem tudok, nézzetek utána a neten) került idegen fennhatóság alá. A többi ország vonatkozásában nem jártam utána, de azt tudom, hogy Romániában mi történt az impériumváltás után: az intézményeket a Regátból jött emberekkel töltötték fel, az önkormányzati vezetőket nem választották, hanem kinevezték (hisz választások útján minden erdélyi városban magyar polgármesterek maradtak volna tisztségben), bevezették a cenzúrát (tíz évig maradt érvényben), a magyar nagybirtokosokat megpróbálták ellehetetleníteni (komoly eredménnyel), a magyarnak tekintett egyházak javait ahol csak lehetett, elkobozták, egy sor magyar egyházi intézmény jogi státuszát megvonták.

Majd jött a négy éves észak-erdélyi korszak, ami azonban nem hozta meg Erdély számára azt a megújulást, amiben a magyarok reménykedtek. Sőt, a zsidók kipusztításával az akkori hatalom Erdély egyik legnagyobb értékében, az etnikai, vallási, kulturális sokszínűségében tett helyrehozhatatlan kárt. A második világháborút követő kommunista rendszerben erre csak ráerősítettek: eltüntették Erdélyből a szászokat, a magyarokra iszonyú soviniszta-kommunista nyomás nehezedett. Nem csak hogy nem engedték az embereket külföldre, de még az is bűnnek számított, ha valakinek külföldön élt rokona. A kommunista hatalom kénye-kedve szerint bánt a kisebbségekkel (is), és amikor a nemzetközi színtéren ezt valaki szóvá tette, akkor jött az untig ismételgetett replika: ez az ország belügyeibe való beavatkozás.

Hova jutottunk

A rendszerváltás után megnyílt ugyan a világ, de az első években elképesztő kálváriát jelentett átlépni a román-magyar határt. Végül azonban lassan-lassan, az egykori vasfüggöny mögötti közép-kelet európai államok zöme is becsatlakozott az Európai Unióba. Ebből a nagyon vázlatos felelevenítőből is eléggé egyértelműen kirajzolódik az, hogy milyen történelmi folyamatok zajlottak le Európának ebben a térségében, míg eljutottunk odáig, hogy ne azon vaciláljunk: elhurcolnak-e, vagy nem hurcolnak el?, elkobozzák-e, vagy nem kobozzák el?, besúgnak-e, vagy nem súgnak be?, hanem azon, hogy regisztráljak-e, vagy ne regisztráljak? Már pusztán a kérdés jellege is azt mondatja velem, hogy egy jelentős történelmi pillanathoz érkeztünk, amikor nem azon aggódunk, hogy vajon mit ítélnek felőlünk, milyen kárt fogunk elszenvedni, hanem szabadon dönthetünk arról, hogy   élünk-e egy nekünk felkínált lehetőséggel.

De mindez csak elmélet, nézzük meg a konkrét ellenvetéseket is, mert az ördög sem az elméletet, hanem a való világot szereti, így aztán meglehet, hogy nem is olyan történelmi jelentőségű az a szavazati jog, mint amennyire a történelmi események láncolatára felfűzve látszik.

Itt vannak mindjárt azok, akik azt mondják, hogy nem akarnak Magyarországon szavazni, mert nem ismerik az anyaországi realitásokat. Nekik ajánlom figyelmébe az internetet. Elvégre a szavazópolgárok a lakóországuk politikai helyzetére vonatkozó információkat is a tévéből meg az internetről szedik, nem tudom, mi akadálya lehet a magyarországi politikai infók begyűjtésének.

Sokan pártpolitikai szempontok miatt nem kívánnak élni a szavazás lehetőségével: vagy azért mert utálják a kormányt, konkrétabban a Fideszt, vagy pedig az egyik kutya, másik eb érv miatt köpnek az egészre. Persze, lehet utálni a magyarországi pártokat, de a szavazati jog nem jelenti azt, hogy ezáltal feltétlenül egyik, vagy másik pártot támogatjuk. És a szavazati joggal nem kell feltétlenül élni 2014-ben: ha a határon túli magyar úgy gondolja, akkor majd szavaz tíz év múlva, ha addigra lesz olyan csoportosulás, amelyikben megbízik.

Meg aztán az se biztos, hogy csak parlamenti választásokon szavazhatnak az újdondász magyar állampolgárok. Elvégre vannak népszavazások is.  Itt kell idézni azt a gondolatot, miszerint csak azok szavazzanak, akik Magyarországon élnek, mert a szavazás eredménye lényegében csak rájuk van hatással, a határon túli magyarokra nincs. Ezt az ellenvetést az anyaországiak elfelejtették hangoztatni 2004. december 5-én, amikor szavaztak egy olyan kérdésben, ami DÖNTŐEN kihatott a határon túli magyarok jogállására, szellemi életére, társadalmi helyzetére. Ezt a példát már csak azért is érdemes felidézni, mert jól mutatja, mennyire nem igaz az, hogy a magyarországi választások és szavazások eredményei csak a Magyarországon élő magyar állampolgárokat érintik. Ha másért nem, de a szavazati jogból nem kérő határon túli magyaroknak már csak azért is regisztrálniuk kellene, hogy ha lesz még egyszer egy december 5-ike, akkor a magyarországi magyarok ne tudjanak a mi megkérdezésünk nélkül dönteni rólunk.

Játsszunk el azzal a puszta gondolattal, hogy a határon túli magyarok már 2004-ben is rendelkeztek volna szavazati joggal, de valamilyen okból kifolyólag közülük senki sem szavazott volna. Ennek ellenére már a szavazati jog meglétének puszta ténye  más végeredményt hozott volna, hiszen az akkori kormánypártok nem mertek volna olyan kampányt folytatni, mint amelyikre sajnos még most is sokan emlékszünk. A határon túli magyarok szavazati joga sokkal nagyobb felelősségre kötelez minden anyaországi pártot, nem utolsósorban azért, mert ezek után jogi szempontból is gyakorlattá válik Antall József elvi megállapítása a tizenötmillió magyar miniszterelnökéről. Ha pedig egy párt felelőssége nagyobb, az pozitív fejleménynek sem utolsó.

Merre tartunk

De kitágíthatjuk a horizontot európai léptékűre is. Ma már a lehető legnagyobb naivitás azt állítani, hogy egy ország vezetőinek a döntései csak az adott országban vannak kihatással az emberek életére.  Jelenleg egy olyan országban vagyok, és írom ezt a bejegyzést, amelyikben a hivatalos nyelv a román, és amely több mint két tucatnyi másik állammal alkot egy erős, és egyre összefonódóbb gazdasági, politikai szövetséget.  Gondolhatnám azt, hogy román (és magyar) állampolgárként elvagyok itt nyugodtan, mert Románia nem sok vizet zavar, megbújik az Unió egyik elfelejtett zugában, és tökmindegy számunkra, mi zajlik a világ többi pontján. A valóságban azonban ez nincs így: egyáltalán nem mindegy egyetlen román, meg európai polgárnak sem az, hogy kik voltak az elmúlt évtizedekben Görögország pénzügyminiszterei, mert a görög pénzügyi válság egy csomó más országot is maga után ránthat. Vagy netán van valaki, aki szerint mindegy, hogy milyen a spanyol szociális és gazdaságpolitika? A román gazdaságot évekig a spanyolországi eperszedők hazaküldött eurói élénkítették, és most, hogy a katasztrofális spanyolországi helyzet miatt nincs munkájuk, a román gazdaságban annyi pénz sincs, mint volt néhány évvel ezelőtt. És az is megeshet, hogy a hónapok óta itthonról tervezett franciaországi nyaralást kell lemondania valakinek, ha a francia kormánynak nem sikerül megegyeznie a szállításügyi szakszervezetekkel, és ez utóbbiak általános sztrájkot hirdetnek. Ha Romániától távol lévő országokban történő eseményeknek ilyen jelentős befolyásuk van az életünkre, miért gondolnánk azt, hogy a magyarországi történéseknek nincsenek kihatásai ránk?

A globális világban az összefüggések és az egymásra hatások fonják be az államokat. Ez az oka annak, hogy az Európai Unióban de facto nem létezik már olyasmi, hogy belügy, legfeljebb csak hatodrendű kérdésekben. Ha pedig elfogadjuk azt, hogy egy uniós intézmény beszólhat egy tagállamnak, akkor természetesnek kellene venni a minél szélesebb körű állampolgári beleszólást is a tagállamok ügyeibe. A demokratikus jogok minél szélesebb körű kitágításával könnyebben hozzászoktathatjuk magunkat ahhoz az egyszerű tényhez, hogy egy globális világban élünk, és ennek Európában markáns jogi, társadalmi, gazdasági és kulturális következményei vannak. Hát akkor miért pont politikaiak ne lennének? Amit most Magyarország csinál, az nem forradalmian új, hanem beleilleszkedik egy trendbe, ami a maga során része a globalizációs folyamatnak. A határon túli magyarok bekapcsolásával a magyarországi politikai életbe annak a helyzetnek a felismeréséről árulkodik, hogy az érdekek, a jogi, gazdasági, kulturális kapcsolatok át- és áthálózzák egymást. Ezeket a hálókat csak akkor lehetne elszakítani, ha egy ország olyan hermetikusan elzárja magát, mint Észak-Korea.

Hát, akkor már inkább a szavazati jog!