A Tőkés László európai parlamenti irodája által Nagyváradra is elhozott, a huszadik századi diktatúrákat bemutató kiállítás megnyitóján jelen volt Marius Oprea történész, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója is, akivel a tárlatnyitó előtt beszélgettem.

Mikor és hogyan került először kapcsolatba Tőkés Lászlóval?

Nem emlékszem már határozottan arra, mikor ismerkedtünk meg, de azt pontosan tudom, hogy egy fontos pillanatban hívott meg Tőkés László Temesvárra, akkor, amikor az egyházon belül vita folyt a kollaborációról. Addig nem ismertem őt nagyon jól, de akkor közvetlenül támogattam őt a szekuritátéval való együttműködéssel kapcsolatos szakértői vizsgálataimmal. Akkor azt mondtam, hogy felekezettől függetlenül kétszeresen elítélendő az a lelkész, aki jelentéseket adott a szekuritáténak, mert nem csak a gyónási titkot sértette meg, hanem a híveknek tett fogadalmát is. Bűnös azok előtt is, akiket besúgott, és bűnös Isten előtt is. Bármely jóérzésű lelkész, aki ilyesmit tett, tekintet nélkül a körülményekre, hátra kellene lépnie. Nekem nagyon tetszett ez az álláspont. Egyszerűen egy hullámhosszon voltunk, és azóta nagyon jó kapcsolatban maradtunk. Nem azért, mert én segítettem volna valamilyen általa indított ügyben, hanem mert nincs kétségem afelől, hogy ebben a vonatkozásban Tőkés László ugyanazt mondja és gondolja, mint én. Ez a másik eleme annak, ami közel hozott minket egymáshoz, függetlenül attól, hogy különböző politikai álláspontot képviselünk, mert én nem vagyok híve a radikális diskurzusnak. Nem mondanám, hogy nem értem meg ezt a típusú közbeszédet, de nem szavazok rá. De nem is támadok karddal azokra, akik terjesztik ezt a diskurzust. Én nem akarok egy maffia típusú társadalomban élni. Tőkés László úgyszintén nem. Ez egy másik elem, ami összeköt minket. És még inkább összeköt minket egyfajta szenvedés 1989 előttről. A szekuritáté nem tett nagy megkülönböztetést magyarok, románok, stb. között, de a magyarok kétszeresen is szenvedtek 1989 előtt, mert a nacionálkommunizmus idején a magyarok ellenálltak a kommunista rendszernek.

Miben volt más a magyarok szenvedése a romániai kommunista diktatúra idején?

A legtöbb magyart a határsávban ölték meg: nem is jutottak át, de nem is tértek haza. Senki nem tud róluk semmit, eltűntnek vannak nyilvánítva. A Berevoiesti-ben elégetett dokumentumok között találtam egy szolgálati noteszt, amelyik az egyik, a román – magyar határon szolgálatot teljesítő szekustiszté volt. Ebben napi bejegyzések voltak azokról, akiket elkaptak. Voltak köztük nők, két-három éves gyerekek, többségükben magyarok. Ugyanabban a noteszben találtam egy jegyzéket, amelyből már csak hat-hét lap maradt meg. Ez egyfajta jelentés volt, amelyben nevek voltak felsorolva, és a nevek mellé oda volt írva: eltűnt. Mit jelent ez? Megölték őket. Naponta volt húsz-harminc ilyen eset, ahogy ők mondták. A szászok is eltűntek, amikor megnyíltak a határok. 1990 végére már nem voltak itt szászok. Ezt is az emberiség elleni bűntettnek tekintem, mert gyakorlatilag egy közösség, amelyik itt élt a tizenharmadik század óta, ötven év leforgása alatt elment innen. Ez is kommunizmusnak tudható be.

Kik azok a romániai magyar politikusok, akik érinthetetlenek, mert a szekusrendszer tagjai voltak?

Ön is végezhet egy elemzést. Soha egyetlen olyan magyar képviselőt sem fognak elővenni, aki tagja volt a titkosszolgálatokat felügyelő bizottságoknak. És megvan a lista. Nem hiszem, hogy elővennék őket, mert ezeket a bizottságokat éppen azért hozták létre, hogy takargassák az elszomorító dolgokat. Felidézek önnek egy személyes példát. A SRI-hez fordultam akkor, amikor telefonos fenyegetéseket kaptam. Akkoriban Calin Popescu Tariceanu kormányfő nemzetbiztonsági tanácsadója voltam, tehát magas rangú állami tisztségem volt. Egy sor leleplezést mozdítottam elő, és ezért számtalan fenyegetést kaptam, de egy adott pillanatban megjelent a telefonszám is. És akkor hivatalos úton kértem a kormánytól, hogy folytasson kivizsgálást. De senki sem vizsgálódott. A SRI azt válaszolta, hogy ez nem az ő dolguk. Írtak egy négyoldalas választ, amelynek a mögöttes értelme ez volt: holtan szeretnénk már látni téged. Az ő álláspontjukat nem kommentáltam, mert ők nincs miért szeressenek engem. De a STS válasza rövid, lényegre törő és meghökkentő volt: nem képezi a mi tevékenységünk részét, forduljon a mobiltelefon-szolgáltatóhoz. Szóval volt két-három eset ezeknek a bizottságoknak a történetében, amikor egyes tagok otthagyták a bizottságot meg a parlamentet is. Ez azt mutatja, hogy van egyfajta folytonosság, hogy az alkotmányt védő osztálynak csak arra van gondja, hogy mit csinálnak és mit gondolnak a magyarok. Mintha legalábbis a magyarok jelentették volna a veszélyt, azok után, hogy a SRI éveken át kapcsolatot tartott fenn úgymond arab üzletemberekkel. Amennyire én tudom, létezett egy megegyezés a 90-es évek elején. Mintegy ötszázezer arab diák és egyetemista élt akkoriban Romániában. Sokan közülük, a hazájukban történt politikai összeomlás után nem akartak visszamenni, miután itt belekóstoltak a szabadságba, és látták, hogy mi történik itt 1990 után. Állampolgárságot nem egykönnyen kaptak, de külföldi befektetőként fejleszteni tudták üzleteiket. Romániában a 90-es évek elején az arab maffia volt az első külföldi befektető. És mi drágán megfizettünk ezért.

Milyen érdeke fűződött Romániának egy effajta megegyezéshez?

Hogy ne legyenek bombatámadások. Románia területén nem volt, és nem is hiszem, hogy lesz valaha bombamerénylet.

De miért is történnének merényletek Romániában?

NATO-, EU-tagok vagyunk, ráadásul nagyon közel vagyunk egy konfliktusövezethez is.

Más, volt kommunista országokban sem volt bombamerénylet, amelyek most NATO és EU-

tagok.

Véleményem szerint a volt kommunista országokban a titkosszolgálatok hasonló megegyezéseket kötöttek: mi becsukjuk a szemünket, amikor üzleteltek, csak fizessétek be nekünk a járulékot, és segítsetek minket is az üzletelésben. A cigaretta üzleteket, az elsőtől az utolsóig az arabokon keresztül bonyolították. Valójában az ún. Tigareta 2. a tizenkettedik ilyen ügylet volt. A cigaretta könnyen eladható árú és nem volt zárjegy rajtuk. A Tigareta 1. ügylet során a kamionnyi cigarettát raktározták el egy katonai egységben. De hogy jut be egy kamionnyi csempészett cigaretta egy katonai egységbe? Úgy, hogy a cigarettáért cserébe fegyvereket adtak. És most, hogy NATO-tagok lettünk, mindezt eltörölték.

Milyen projekten dolgozik jelenleg?

Régészeti feltárásokat végzünk hét-nyolc helyen. A legfontosabb hely ezek közül egy partizántábor, ahol 1950 februárjában egy szekus zászlóalj bekerített huszonöt partizánt. Öt embert a helyszínen megöltek és elástak. A fontos az, hogy megvan a tábor. Mivel nagy magasságban van, és minden egy rendkívül hideg télen történt, nem pusztították el, nem ásták el teljesen a tábort. Így még ott vannak a föld alatti viskóik. Ott akarok egy nagyszabású régészeti feltárást végezni, hogy ne mondják azt rólam, hogy csak egy sírásó vagyok, mint ahogy Tismeneanu és Boc meg mások is megvádoltak ezzel, amikor leváltottak. Noha, zárójelben jegyzem meg, én azért csinálom ezt, mert az áldozatok hozzátartozói megkértek arra, hogy vigyem haza a halottaikat.

Az egyéni, családi tragédiákon kívül mi volt a szekusrendszer legártalmasabb hatása a román társadalomra nézve?

Az a tény, hogy különböző formákban ma is működik.

Mi motiválja önt a harcra egy olyan rendszer ellen, amelyről tudja, hogy sokkal erősebb, mint ön?

És mi van akkor? Menjek haza, és feküdjek le? Ez olyan mint Andersen meséje a meztelen királyról. Amikor látod, hogy a király meztelen, és jön egy gyerek, és ezt elmondja neked, onnantól kezdve már semmiféle mentség nincs a hallgatásra. Azok után, hogy a kezeimmel matattam a szekusok által megölt halottak mellkasában, nem tudnék többé aludni, ha hallgatnék. De Kantból is kiindulhatunk, hiszen van egy lelkiismeret bennünk és egy csillagos ég fölöttünk. Igyekszem meggyőzni az embereket arról, hogy elég könnyű harcolni a rendszer ellen, mert meglehetősen átjárható. A rendszer olyan mint egy ementáli sajt, amelyik tele van lyukkal. Türelem, bölcsesség kell ahhoz, hogy felfedezzük, tágítsuk a lyukakat és végül megdöntsük a rendszert. És amikor rendszerről beszélek, akkor a kommunista rendszerre gondolok, amelyik fennmaradt. A posztkommunizmus hívószava a folytonosság. Egy nagy ügyész fia szintén ügyész, egy szekus fia, most a SRI-nél dolgozik, egy milicista fia pedig rendőr-főfelügyelő, és így tovább. Hogy a pártaktivistákról már ne is beszéljek. Nézzen körbe egyszer a városok peremén. Villákat fog látni. Nézze meg, hogy kiké. Semmi esetre sem egy esztergályosé. Az övéké. A következtetés egyszerű: a kommunizmus nem tűnt el, privatizálódott.