Leváltása bejelentésének napján, hétfőn a nagyváradi színházban tartott sajtótájékoztatón olvasta fel a Szigligeti Színház vezetőségéhez és a közvéleményhez címzett nyílt levelét Miklós János a Nagyvárad Táncegyüttes leváltott társulatvezetője. Íme a levél, csaknem teljes terjedelmében.

„(...)Tíz év kemény, alázatos, nehézségekkel és áldozatokkal teli munkája után, bár minden legális lehetőség meglenne hozzá, ígérete ellenére nem engem nevez ki művészeti igazgatónak, hanem egy színészt. Kérdezhetik joggal, miért? Én is kérdeztem, de indokai nevetségesek. Ne értsenek félre, kérem! Nem a sértettség beszél belőlem, nem az bánt, hogy nem nevez ki, hanem maga az eljárás. Több évig dolgoztam más művészeti igazgatók vezetése alatt, akik látták, hogy jól dolgozom, dolgozunk. Egységes volt a csapat, nem voltak botrányok, mint más művészeti társulatoknál, tíz év alatt egyetlen komoly kihágást kellett megtorolnom. Nekem tehát nem az a szék, hanem az együttes számít!
 

Ezt a döntést szakmailag teljes mértékben helytelennek tartom, az eljárás pedig alsó hangon is megkérdőjelezhető. Mondták volna meg, hogy szeretnének másik igazgatót, kérdezték volna meg, hogy kit tudunk elképzelni munkatársnak, hogy keressünk szakmailag kompetens személyt. Vagy hirdettük volna meg az állást, ahogy azt illik, ha már engem kevésnek tartanak ehhez. Érdekes, hogy eddig megfeleltem: a munka és a felelősség mindig az enyém volt, csak a cím és a fizetség nem járult soha hozzá, arról nem is beszélve, hogy mindig művészeti igazgatóként mutattak be, még Önöknek is, kedves sajtós Kollégák! Egyébként van annak mér öt éve is, hogy folyton rimánkodom, erősítsük meg a vezetést, mert kevesen vagyunk. Ezt a munkát, amit itt vezetői, irodai, szervezési, ügyintézői, reklámozási, kapcsolattartási, pályáztatási szinten ketten végeztünk Kraus Emília kolléganőmmel, azt más erdélyi hivatalos együttesnél nyolcan, vagy kilencen végzik.
Igencsak zavar továbbá, hogy döntésüket meghozták már egy hónapja, mégsem közölték csak az ünnepünk után, s most már tudom, miért maradtak el tüntetőleg ünnepi rendezvényeinkről. Március 10-én jó néhányunknak lejárt a szerződése, mégis csak sokkal később, László Csabával általam 19-én közölték, Székely Melindával és velem pedig csak 21-én tudatták a változásokat. Korábban engem visszaminősítettek táncos posztra, erre megkérték a magas fokú besorolási engedélyt a minisztériumból, s bár segítettek és meg is kaptam ezt, ígéretük ellenére a végén ugyanazon táncrészleg-vezetői minőségembe helyeztek, ahol korábban is voltam. Köszönöm szépen, nem kérek belőle!
 

Április 2-i hatállyal erről a vezetői tisztségemről lemondok, maradok táncos minőségemben az együttes tagja. Indokaim egyszerűek. Nem vagyok hajlandó a továbbiakban ezzel a vezetőséggel együtt dolgozni, mert nagyon nem jól mennek a dolgok az új struktúrában. Nem hiába mondott le a gyártásvezető és a műszakvezető sem. Sajnos mindannyian naivan azt hittük, hogy milyen jó lesz a három társulatnak, összefogással megmutathatjuk, hogy tudunk korszerű, jó színházat csinálni. Ez sajnos nem jött össze, mert hiányzik a közös erő, közös lendület és közös hit. Összetartás és összefogás helyett csak széthúzás, bomlasztás, megfélemlítés és megosztás van. Mondom ezt annak ellenére, hogy növeltük bevételeinket. Csakhogy ez nem elég. A színházi standardok és pezsgős kulimász mögé valós tartalmakat, színházi-, bábos- és néptáncművészeti értékeket kell felmutatni. Arculatunkat ezekből és nem homokra épített lufivárakból kell építeni. Mondom ezt ismételten nem sértettségből, hanem mert jó lokálpatriótaként féltem a színházat. De ugyanakkor sokkal jobban féltem az új struktúrába bevont bábtársulatot és az egy év alatt mindig mostohagyerekként kezelt Nagyvárad Táncegyüttest.
Köszönöm az eddigi támogatást az együttes tagjainak és kérem, hogy bocsássanak meg, ha bármit is hibáztam ellenükben. Köszönöm az együttes nagyváradi és Bihar megyei nézőközönségének és köszönöm önöknek is a mindenkori támogatást, kedves sajtós Kollégák.”

Miklós János néptáncos
Nagyvárad, 2012. április 2.