Amikor éppen nincs aktuális elítélni, kritizálni valója, ellenben van szabadideje, akkor Tőkés László régről ismert ellenségeit gyapulja, de kitalál magának és a közvéleménynek új ellenségeket is. Most például engem és a Bihari Naplót. Íme:

Ü N N E P U T Á N

Megosztás és korrupció

1. Végeredményben teljességgel fölösleges arról vitatkozni, hogy ki a felelős a külön-ünneplésért, annak az RMDSZ-határozatnak az ismeretében, amely kimondja: „A szövetség külön ünnepel, erről központi döntés van” (Krónika, 2012. március 14). Ugyanerről szól a bihari RMDSZ elnökének, Kiss Sándornak a gúnyolódó kijelentése: „Bolondok vagytok? Választási évben együtt ünnepelni?!”, valamint a nagyváradi ünnepi helyszínek általuk való előzetes és totális lefoglalása, az RMDSZ-en kívül mindenki más teljes kiszorításának a kísérlete Március 15. megünnepléséből.

2. Az egyik elvakult eremdéeszes szónok azt inszinuálta, hogy közöm volna az ünnepünk idején megjelent „mocskolódó ragtapaszokhoz”. Függetlenül azok igencsak valós tartalmától, mindenki tudhatja, aki ismer, hogy ez a röpcéző műfaj nem az én stílusom. Én magam nyíltan és nyilvános módon meg szoktam mondani, hogy kiket tartok korruptnak, köztük is – példának okáért – a bihari, illetve nagyváradi RMDSZ-párt csúcsvezérkarának a prominens képviselőit.

3. A kompromittáló röpcédulák vonatkozásában sajnálattal kell megállapítanunk, hogy azok terjesztői oktalanul túllőttek a céljukon, amikor a korrupt bihari „négyesfogat” sorába helyezve, Cseke Attila volt egészségügyi minisztert – is – felelőssé tették Raed Arafat „kirúgásáért” – aki egyébként maga cáfolta ezt az állítást. Való igaz, hogy nem méltó a magyar ügyhöz a kiváló Arafat ilyetén belékeverése.

4. Megosztás és korrupció, illetve a gazdasági és politikai korrupcióra visszavezethető megosztó szándékok árnyéka vetült nemzeti ünnepünkre. Ennek a leginkább megrendítő esetével a nagyvárad-olaszi ökumenikus megemlékezésen találkozhattunk. A Körös-parti templomban – kénytelen-kelletlen – együtt ünnepelt a tettes és az áldozat. Vagyis a Mecénás alapítvány illusztris tagjai, akik tíz évvel ezelőtt eltulajdonították a Református Egyház Széchenyi-pályázaton elnyert Ady-központjának 320 millió forintját, valamint a kárvallottnak, vagyis a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek az elöljárói.

5. Március 12-én kelt Közleményünkben már kifogás tárgyává tettük azt a kirívó fonákságot, hogy az a Biró Rozália tett látogatást a Nagyvárad-Olaszi Egyházközség presbitériumában, aki maga is cselekvő részese volt az érmindszenti Ady-pályázat eltulajdonlásának. Nevezett helyi és országos RMDSZ-pártvezető tette ezt annak ellenére, hogy az olaszi Gyülekezet lelkipásztoraként ettől az illetéktelen látogatástól kifejezetten eltanácsoltam. Választási kampánycélból azonban a váradi alpolgármesternő inkább a megosztás taktikáját választotta, hívatlan látogatásával szembe állítani igyekezvén egymással személyemet és Veres Kovács Attilát – a két olaszi református lelkipásztort. Unitárius felekezetű létére, ezáltal református gyülekezetünk belső életét is megbolygatta.

6. A megosztási praktikák ezzel azonban még nem értek véget. A Bihari Napló az említett Közlemény tárgyában Csűry István jelenlegi és a volt püspök – szerény személyem – között is ellentétet igyekezett csiholni. (A megosztó kísérlet képi illusztrációja gyanánt Csűry István főtiszteletű úr palástos képét jelentették meg a lap hasábjain, ami egészen szokatlan ilyen tárgyú írások esetében…)

Csűry István püspök úrnak szíve joga egyetérteni nevezett Biró Rozália RMDSZ-SZKT-elnök sorozatbani gyülekezetlátogatásaival – ezt tehát tudomásul veszem.

Az azonban egyenesen szembeszökő, hogy a megosztási kísérlet végrehajtója, Pap István újságíró egyáltalán nem kíváncsi, és nem kérdez rá az Ady-központ Közleménybe foglalt korrupciós esetére…

7. Külön vagy együtt ünnepeljünk? – hangzik a kínzó kérdés minduntalan. A válasz igen egyszerű: Orbán és Gyurcsány – forradalmár és ellenforradalmár – együtt nem ünnepelhet! Dsida Jenő szerint pedig: „Krisztusnak és Pilátusnak egyformán szolgálni nem lehet.” ( – Egyébként ez a gondolat volt az egyik kiindulópontja az 1989-es temesvári felkelésnek!)

Ugyanezt Pál apostol ekképpen köti a lelkünkre: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak?; vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? – És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal?” (2. Kor. 6, 14-15).

Csak egyetérteni lehet Csűry István püspök úrral abban, hogy most, „amikor lehetőségünk lenne arra, hogy magyar polgármestert ültessünk a polgármesteri székbe, akkor szívügyünk kell legyen, hogy megkeressük azokat az embereket, akik erre alkalmasak lehetnek”. Biró Rozália és Mecénás Alapítvány-beli korrupt elvtársai azonban erre nem alkalmasak!

Mert mit is jelent a „Mecénás” szó? Az Idegen szavak szótára szerint: „tudósok és művészek bőkezű pártfogója”. Nevét azonban rútul meghazudtolva, a Mudura–Kiss–Lakatos–Szabó–Biró-féle „Mecénás” egy nagy pénzeszsákon ülve, nem „bőkezű pártfogókként” viselkednek, hanem a magyarság közös érdekeit és értékeit saját hasznukra kamatoztatják. És hogyha mégis „adnak” – azt a mi elnyomorított magyar népünk által összeadott adólejekből teszik…

Az előbbiekben idézett korrupt ünnepi szónok még azt sem átallotta, hogy Orbán Viktort, a Nemzet miniszterelnökét próbálja szembeállítani erdélyi szövetségeseivel – miközben harsány hangon az RMDSZ jelöltje mellett kampányolt.

Legyen elég a korrupcióból és az alantas megosztó politikából. Kleptokrácia helyett végre igazi demokráciára van szüksége magyarnak – és románnak! Ünnep után ennek kivívása a feladatunk. Erre indítson bennünket a Márciusi Ifjak, Petőfi, Kossuth és Széchenyi, valamint Nagysándor József és Szacsvay Imre példája!

Nagyvárad, 2012. március 18.

Tőkés László  

Ha már így belekerültem a nagypolitikába mint Pilátus a Hiszekegybe, már ha nagypolitikának, egyáltalán politikának lehet nevezni azt a sárdobálást, amit Tőkés László és RMDSZ-es ellenfelei folytatnak a nyilvánosság előtt, akkor már mégsem járja, hogy ne mondjak én is ezt azt erről a megosztási kísérletről, amit volt püspökünk szerint én és a Bihari Napló követtünk el.

Tőkés Lászlónak fent idézett írásában a Naplóval szemben megfogalmazott gyanúsításai szinte teljesen megegyeznek azokkal a vádakkal, amelyeket ő két évvel ezelőtt egy sajtótájékoztatón vágott a fejemhez, és amelyekre már akkor reagáltam az újságban (2010. augusztus 2., 8. oldal). A szólás- és sajtószabadságról, az újságszerkesztési elvekről és módszerekről szóló akkori érveket most nem ismétlem meg, noha természetesen fenntartom azokat, mert van itt egyéb, amit szóvá érdemes tenni Tőkés közleményének  6. számú pontjával kapcsolatban.

Ebben az áll, hogy a Bihari Napló és Pap István ellentétet próbált szítani Tőkés László és Csűry István között. Bár leírva nincs, de a két évvel ezelőtti esetet precedensnek tekintve feltételezem, az lehet a baj, hogy Csűry István véleményét is kikértük egy, a Tőkés László sajtóirodája által korábban kiadott közlemény kapcsán. Ezúttal azonban név szerint is szembeszökően megosztáskísérelek, mert – így a Tőkés lászlói érv – faggatom Csűryt a közleményéről, de nem kérdezek rá az Ady-Központ Közleménybe foglalt korrupciós esetére...

Itt megtehetném, de kicsit unalmas lenne idézni mindazoknak a cikkeknek a címét, amelyeket a Bihari Naplóban közöltünk a már tíz éve (!!!) magunk előtt görgetett érmindszenti Ady Központ ügyében, mely központ Bihar megyei RMDSZ-es politikusok ügyködése nyomán félkész állapotban Nagyváradra teleportálódott. Arra azonban bárki emlékezhet, akit érdekel a téma, hogy az eltelt nem kevés idő során Ady-Központ ügyében minden felmerülő újdonságról beszámolt a Napló, sőt, gyakran előfordult az is, hogy akkor is írtunk róla, amikor csupán az volt a fejlemény, hogy Tőkés László vagy elvbarátai felmelegítették az ügyet. Ha nagyon akarnám, akkor Tőkés Lászlót akár hálátlannak is nevezhetném...

Az újságíró feladatkörét meghatározza az, ami már e mesterség megnevezésében is benne foglaltatik: új-ságokat keres és tesz közzé. Érthető tehát, ha a semmilyen újdonsággal nem szolgáló Ady Központ ügye nem áll érdeklődésünk középpontjában akkor, amikor egy friss felvetés kerül előtérbe, ti. az, hogy Biró Rozália Nagyvárad alpolgármestere kampányol-e a váradi református egyházközségekben, vagy sem. Mivel erről lehet új információkat közreadni, ezért kérdeztem meg Biró Rozáliát és Csűry Istvánt is – a Tőkés László által felvetett probléma két legilletékesebb, vagy ha úgy tetszik, leginkább érintett személyét –, hogy mondják el a magukét a dologról.

Ha a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspökének van véleménye arról, hogy kampányolnak-e politikusok a kerülethez tartozó egyházközségekben, akkor, feltehetőleg, a jelenleginek is van, és ha a magát egyébként szerény személynek nevező Tőkés László úgy gondolja, hogy az ő álláspontja a közvélemény érdeklődésére tarthat számot, akkor azt sem tarthatja valóságtól elrugaszkodott elképzelésnek, hogy a közvéleményt a jelenlegi püspök álláspontja is érdekli.
Eljátszok azzal a gondolattal, hogyan reagált volna Tőkés László akkor, ha a két megszólított azt nyilatkozta volna: „valóban, kampány folyik az egyházközségekben, megkövetjük a híveket és a magyarságot.” Lehet, hogy ez esetben megdicsért volna engem is meg a Naplót is, de legalábbis felhasználta volna a nyilatkozatokat saját igazának alátámasztására, mint ahogy teszi ezt a minket is inkrimináló  eszmefuttatásában Bihari Naplóból vett más idézetekkel. Furcsa, hogy egy újságot annak függvényében vádol meg valaki, hogy bizonyos megszólaltatott személyek mit nyilatkoznak, mintha legalábbis a sajtókiadvány lenne a felelős azért, amit egyik vagy másik közszereplő mond. Az a kifogás pedig, hogy az ellentétszító cikkhez Csűry István egyik palástos képét illesztette a szerkesztő... Na, de kérem!

A politikai felek vívják meg egymással harcaikat, és ha nyilvánosságot akarnak a csatározáshoz, akkor egy normális újság kész ennek teret engedni, na, nem azért, mert a munkatársak ujjonganak, ha politikusok egymás torkát harapdálják, hanem mert a politikai érdekképviseleteknek joguk van a nyilvánossághoz, és mert az olvasóknak is jogukban és érdekükben áll tudomást szerezni a politikum ügyködéseiről. Egy normálisabb (netán ideális?) közélettel rendelkező társadalomban újságíróként talán elvárhatnám, hogy a politikusok hagyjanak ki az adok kapokból, elég baj az nekem, hogy folyamatosan a sárdobálás eszközének kell lennem, nem hogy még a célpontja is legyek. Mint ahogy a Bihari Napló sem célpont, hanem eszköz, a bihari magyarság tájékoztatásának eszköze; nem volna jó, ha munkáját, munkánkat mindenféle gonosz szándékokról szóló mendemondák, gyanúsítgatások öveznék. Persze, a szólásszabadság egyik nehezen elviselhető, de (általam legalábbis) elfogadott elve az, hogy mindenki azt mond, amit akar. És mondanak is: például azt, hogy ellentéteket szítok, megosztok. Én erre csak azt mondom, hogy teszem a dolgomat, aki meg olvas, úgyis eldönti, hogy valójában ki vagy kik osztják meg a magyarságot, az egyházat, meg minden egyéb megoszthatót.