Két egymásra nagyon emlékeztető televíziós kép idéződik fel bennem: utcán örvendező, táncoló embereket látok, csak épp a helyszín és az időpont más. Az egyik képen Kairóban és más muzulmán nagyvárosokban az utcán táncoló embereket látni 2001 szeptember 11-én, a másikon New-York-i emberek lejtik örömtáncukat a halálhírre. Az Oszama bin Ladenére.

A globális ellentét szimbóluma is lehetne ez a másik szenvedéséből fakadó ujjongás, mely ellentét enyhülése azután sem várható, hogy sikerült kiiktatni a nyugati világ egyik legnagyobb ellenségét.
Jelzésértékű, hogy Barack Obama elnök fontosnak tartotta hangsúlyozni azt, hogy a bin Laden likvidálását célzó akció nem az iszlám ellen irányult, mert bin Laden nem volt muzulmán vezető, ami arról árulkodik, hogy Obama számít arra, hogy nehéz lesz lehűteni a muzulmán világban a kedélyeket.
Annyiban szerencsés helyzetben van az Egyesült Államok, hogy a muzulmán világban most nagy a felfordulás, és mindegyik iszlám kormány Nyugat Afrikától Pakisztánig a saját biztonságáért aggódik, így a fanatikusabb muszlimok nem gondolnak a közös fellépésre az Egyesült Államok ellen, igaz, hogy ebben a káoszban a terrorszervezetek is könnyebben garázdálkodhatnak ezekben az országokban.
A gyűlölködés csillapítását az sem segíti, hogy az utóbbi időben látványosan megromlott a viszony az Egyesült Államok és egyik fő ázsiai szövetségese, Pakisztán között. Elég csak az amerikai drónrepülőgépek bevetését említeni, illetve azt, hogy egyes amerikai vezetők már nyíltan vádolják Pakisztánt azzal, hogy az afganisztáni tálibokhoz közeli szervezeteket támogat. Ráadásul az amerikai és a pakisztáni hírszerzés közötti viszony sem felhőtlen egy ideje, pedig a két szervezet közötti együttműködés kulcsfontosságú a nemzetközi terrorizmus elleni harc szempontjából.
Az amerikaiak ráncolhatják a homlokukat amiatt is, hogy a terrorvezér egy a pakisztáni fővárostól mintegy ötven kilóméterre fekvő városban lévő nagy házban „bújkált”, nem pedig a hegyes, nehezen megközelíthető, a hatóságok által nem ellenőrzött afgán-pakisztáni határon. Ja, így könnyű volt bin Ladennek tíz évig bujkáni, ha a pakisztáni hatóságok engedték is neki ezt, gondolja az átlagamerikai és nem amerikai. Sőt, a terroristák sejthettek is valamit az amerikai akcióról, azért terjesztették el a hírt, hogy Oszama meggyilkolása esetén egy Európában elrejtett atombomba fog robbani. Az mondjuk szerencsés fejlemény, hogy az atombomba minden bizonnyal csak hápogni tud, robbani nem, viszont az már távolról sem az, hogy valakik esetleg információkat szivárogtattak a terroristáknak az amerikai tervekről. Amire a terroristáknak reagálni kellett valahogy. És mivel nem volt atombobájuk, kitaláltak egyet.
Oszama bin Laden likvidálása nyilvánvaló jelzése annak, hogy Amerika komolyan gondolja a terrorizmus elleni harcot, és kész kímeletlen eszközöket is bevetni a siker érdekében. És a harcot folytatni is fogja, hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy bin Laden halálával az Al Kaida is meghalt, hiszen van még elég fanatikus, aki kész átvenni az irányítást, hogy maga helyett másokat küldjön az öngyilkosságba. De ettől függetlenül erősen meggyengült a szervezet azáltal, hogy bárki is lesz az új vezér, - jóideig legalábbis - közel sem lesz akkora tekintélye, mint bin Ladennek volt, aki rendkívüli szervezőképességét hatalmas vagyonával is meg tudta támogatni.
Csak nehogy Oszama mitikus hőssé váljon, afféle muzulmán betyárrá, aki erőszakkal akar jó tenni, mert akkor még jobban feltüzelheti és összekovácsolhatja a muzulmán fanatikusokat az Amerika és a nyugati világ elleni harcban.