Évszázadokkal ezelőtt embertársaink kitaláltak egy szórakoztató játékot, amelyben több ember rugdosott egy kerek labdát, elnevezték ezt labdarúgásnak, rövidítve focinak, és a játéknak kialakult a szabályrendszere. Van tehát egy játék, és van rá egy szó, aminek a jelentéstartományából ki van zárva annak lehetősége, hogy kézzel is hozzá lehet érni a labdához. Ezzel azonban kirekesztődnek a játékból azok az embertársaink, akik lábak nélkül születtek, vagy akiknek mindkét lábukat levágta a villamos. Ezekkel az emberekkel empatikusoknak kell lennünk, hiszen nekik is joguk van focizni. A helyzetet pofonegyszerű orvosolni: változtassuk meg a szó jelentését, ennek nyomán a játék szabályzatát úgy, hogy kézzel is hozzá lehessen érni a labdához, és akkor máris focizhatnak az addig kirekesztett embertársaink is.

Az emberek úgy szaporodtak az idők során, hogy nők és férfiak utódokat nemzettek. Az utódok felnevelésére összeállt hol egy férfi és egy nő, hol egy férfi és több nő, hol fordítva. Ezeket az összeállásokat elnevezték családnak, majd később ennek az összeállásnak jogi keretet is teremtettek, ez lett a házasság intézménye. Vannak tehát szavaink, »házasság«, »család«, amelyek egy konkrét antropológiai, történelmi folyamat során ennek az együttélési formának a megnevezésére születtek meg a világnak feltehetőleg minden nyelvében. A házasság nagyon sok helyen egy férfi és egy nő egybekelését jelenti (aztán vagy születik gyerek vagy nem). Noha minden férfi és minden nő házasodhat, ennek ellenére kirekesztőnek és jogkorlátozónak tekintik ezt a meghatározást mindazok az embertársaink, akik nem ellenkező nemű, hanem ugyanazon nemű emberrel, netán több ugyanazon nemű emberrel (Kolumbiában már összeadnak három férfit), sőt, netán állatokkal, vagy tárgyakkal akarnak megházasodni. A házasság jelenlegi jelentése mindezeket az embereket kirekeszti a házasságból, jogaikat korlátozza, ezért empatikus hozzáállással, illetve az emberjogi szempontokat figyelembe véve meg kell változtatni a szó jelentését, hogy aztán azok is házasodhassanak, akik nincsenek megelégedve a házasság jelenlegi jelentésével.

Csakhogy a házasság, legalábbis a romániai törvények szerint, csak egy nőnek egy férfival való egybekelését jelenti, vagyis azoknak a heteroszexuális férfiaknak és nőknek a joga is korlátozva van, akik több nővel, illetve több férfival akarnának megházasodni. Ebből a szemszögből nézve tehát eljutunk odáig, hogy lényegében a homoszexuálisoknak és a heteroszexuálisoknak a házassághoz való jogát is sérti az a törvény, ami egyébként kimondja, hogy minden férfi és minden nő házasodhat.

Ha elvonatkoztatunk attól az egyetlen valóságos ténytől, hogy csak férfi és nő házasságából születik gyerek, és hogy a család fogalma abból a valóságos alaphelyzetből kapta jelentését, hogy felnőttek összeállnak gyermekeket nemzeni és felnevelni, akkor onnantól kezdve a házasság fogalma bármit takarhat, elég csak a házasság szó jelentését megváltoztatni. Mivel kiiktatódik a házasság és a család fogalmából az egyetlen olyan a valósághoz rögzített jelentéstartalom – gyermeknemzés, gyermeknevelés – ami megkülönbözteti ezt az életformát bármelyik másiktól, így nyilván lehet alakítani a szó jelentését úgy, hogy megházasodhat két férfi, két nő, vagy akárhány ember akárhány kombinációban, sőt, a szó jelentését oly módon is meg lehet változtatni, hogy immár semmi akadálya ne legyen annak, hogy az ember a háziállatával, sőt, akár egy egész hangyabollyal, netán a matchbox gyűjteményével összeházasodjon. Sőt! Mivel minden embernek vannak jogai, és az elvitathatatlan joga bárkinek, hogy szavak jelentését értelmezze, ezért azellen sem találhatunk kivetnivalót (elvégre emberi jogról van szó!), ha valaki saját magával akar összeházasodni, már csak azért sem, mert a szologámiában élő ember olyan jelentős többletjogokhoz jut ezáltal, amelyekhez mezei szingliként nem lenne hozzáférése: amennyiben meghal, akkor saját magára hagyhatja a család vagyonát, ha megbetegszik, elmehet önmagához látogatóba a kórházba, és joga van önmaga helyett hivatalos dokumentumokat is aláírni. 

Miután tehát kényünk-kedvünk szerint átalakítottuk egy-egy a szó jelentését, onnantól kezdve ezeket az új jelentéseket vetítjük vissza a valóságra. Az alternatív valóság világa, a lapos Föld, az oltásellenesség világa ez, amelyben a szavak jelentése teljesen függetlenedik a valóságtól, amelyben megfordul a reláció: nem a valóságot írjuk le szavainkkal, hanem a szavainkhoz rendeljük hozzá a valóságot. A fenti két példában végigvitt gondolatjáték bármely fogalmunkkal eljátszható, hiszen minden szónak van egy jelentéstartománya, azaz, van ami belefér, és van ami nem fér bele a jelentésbe. Tehát minden egyes szónak – addig amíg jelent valamit – van egy a más jelentéseket kirekesztő és más jelentések beszivárgását korlátozó funkciója. A kirekesztésnek és a korlátozásnak ezt az érthetőséget szolgáló tényszerű, logikus funkcióját forgatja ki a posztsrukturalizmusba oltott emberjogizmus és a politically correct beszédmód, amely a szavak kirekesztő funkcióját elnyomó stratégiának tekinti, a korlátozó funkciót pedig jogkorlátozónak minősíti.

És hogy lássuk, hogy nem egyszerű fantáziajátékról sem pedig puszta vadhajtásokról, hanem a gyakorlatban alkalmazott gondolkodási mechanizmusról van szó, arra nagyon jó példa a naponta több millió embert kiszolgáló londoni metró esete, amely az LHBQT lobbi nyomására kicserélte a Hölgyeim és uram! kifejezést a Hello mindenki! megszólításra, mert a lobbiszervezet az előbbit őket kirekesztőnek minősítette. És lám, így válik kirekesztővé a mindeddig udvariasnak, emberközelinek hitt Hölgyeim és uraim kifejezés és kerül egy kalapba a buzi, a bozgor, a zsidrák, a nigger szavakkal...

Apropó LHBQT. A valóságra rávetített diskurzusok mechanizmusa működteti a genderizmus elméletét is, mely elvonatkoztat az embereknek a valósághoz kötött biológiai adottságától, attól, hogy fiúnak és lánynak születnek, ehelyett megalkották a gender fogalmát, amelynek segítségével tetszőlegesen modellálható az emberek nemi identitásának a fogalma, és ezt a szavakból felépített álvalóságot ráoktrojálják a gyerekekre. Egy példa az érvrendszerből: hogy egy gyereknek férfi, vagy női nemi szerve van, az csak egy külső jegy (nem biológiai, genetikai tény), ezzel szemben ha egy fiú babával játszik, az minden bizonnyal annak bizonyítéka, hogy valójában egy lány született bele fiú testbe. És fordítva: ha egy kislány autókkal játszik és verekszik a többiekkel, akkor arra kell gondolni, hogy ő valójában fiú, aki lánytestbe született. Ezért azonosítom én ezt a felnőttek által a gyerekekre rávetített álvalóságot a gendernácizmussal, egy olyan förtelmes emberkísérlettel, amelynek a gyerekek a kiszemelt áldozatai. Ugyanakkor ez az elméletrendszer a mindenféle identitást és társadalmi struktúrákat felforgatni akaró marxista gondolkodásmódból is sokat merít, csak esetünkben a nemzeti és vallási identitás helyett a nemi identitás szétbomlasztását célozza meg, a gazdasági és a politikai rendszer felforgatása helyett pedig a társadalom alapvető struktúráját, a családot akarja megrengetni az egyenlőségnek egy olyan félreértett elképzelése által, mely az egyenlőség megvalósítását csak az egyformává nivellálásban tudja elképzelni. A gyerekeknek ezt az egyformává gyúrását szolgálja például a SOGI oktatási rendszer.

A valóságnak is megvan a maga rugalmassága a percepció szintjén, de messzemenően nem olyan rugalmas, mint a szavaink, a nyelveink, ha pedig szavainkat, beszédünket nem rögzítjük valamilyen formában a valósághoz, akkor bármit állíthatunk és bármit tagadhatunk, elég csak egy megfelelően strukturált diskurzust előállítani. Ennek a valóságtól függetlenített nyelvhasználatnak a következménye például a már említett lapos Föld elmélet, de a holokauszttagadás, a gulágtagadás (lásd lentebb) is, és további következménye az alternatív valóság jelenlegi világkorszakában az, hogy a tényleges hatalom azoknak a kezébe kerül, akik meghatározzák azt, hogy milyen beszédmódot lehet használni, márpedig a beszédmódok radikális korlátozásával a klasszikus liberális demokrácia társadalomszervező mechanizmusa kerül veszélybe. Orwell újbeszélje és Marx szelleme a szovjet kommunizmus után most a kapitalista nyugaton üti fel ismét a fejét. 

 Jean-Claude Juncker a trieri Marx-ünnepségen

Az utóbbi vonatkozásban érdemes Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének a beszédére utalni, amelyet ő a trieri Karl Marx ünnepségen mondott. A politikus elvonatkoztatva a marxizmus miatt közvetlenül és közvetve elpusztított, illetve testileg szellemileg, anyagilag megnyomorított több mint százmillió áldozat emlékétől, magától a pusztítás tényétől, egy alternatív diskurzust épített fel Marx Károly gondolkodói nagyságáról, és nem nagyon értette, hogy miért kapott valószínűtlenül sok tiltakozó levelet Kelet-Közép-Európából, Németországból, de még Európán túlról is. Nyilván azért nem, mert ami nekünk, volt kommunista keletieknek marxista valóság volt, az neki ma pusztán marxista diskurzus.