Még csak az év felén vagyunk túl, de máris annyi, főként a helyi magyarságot megszólító fesztivált bonyolítottak le ebben az évben Nagyváradon, hogy a címbe fogalt állítás nem csak, hogy jogosnak tűnik, de az eddigi történések még számvetésre is sarkallnak. És nem egyfajta újságírói pedantéria, vagy lokálpatrióta hév, hanem a lezajlott események minősége, vagy ígéretessége késztet engem erre. Vegyük csak sorjában a történéseket.

Először  A Holnap után Fesztivál jut eszembe, ami magát kicsit fellengzősen összművészeti fesztiválként hirdette meg, és persze, hogy vannak még hiányosságai, de ez még az út elején álló kezdeményezés, úgyhogy van még hova fejlődni, ugyanakkor több érdekes programot is felvonultatott ez a fesztivál. Hatványozottan igaz ez az idén első alkalommal megrendezett Kultika Irodalmi Fesztiválra, ami egyelőre még kiforratlan próbálkozás, de már maga egy irodalmi fesztivál ötlete ígéretes, ezért ebből a kezdeményezésből jó dolgok nőhetnek ki, ha a szervezők a jövőben komolyan veszik.

Egy kicsit hosszasabban kell elidőzni a Festum Varadinumnál, a város rangidős, és egykor legrangosabb fesztiváljánál, amelyik ráadásul deklaráltan a váradi magyarság legreprezentatívabb ilyen jellegű felsereglése akar lenni. Ehhez a dicséretes szándékhoz képest az elmúlt években teljesen kiüresedett ez az esemény: az egy Szent László körmenetet leszámítva jobbára teljesen elhanyagolható, rosszabb esetben kínosan igénytelen semmiségek sorjáztak a programjában, nem kis mértékben annak betudhatóan, hogy a szervező RMDSZ a Festum Varadinum ernyője alatt, vagy inkább paravánja mögött kívánta valamiképpen támogatni azokat a holdudvarába tartozó, magukat helyi civilnek gondoló, az év többi részében jobbára csak vegetáló szervezeteket, amelyeknek azonban megvan az a sajátosságuk, hogy a Festum Varadinum közeledtével hirtelen felébrednek, hogy kéne csináljanak is valamit.

Szerencsére Szabó Ödön végre rájött arra, hogy nem akkor tesz jó szolgálatot a váradi magyar közösségnek, ha egy másik magyar fesztivált próbál meg ellehetetleníteni – lásd a Szent László Napok körül tavaly kirobbant botrányt –, hanem ha visszaadja a rangját az egykor jobb napokat megélt és egyébként is jobb sorsra érdemes Festum Varadinumnak. Ebből a szempontból jó munkát végzett, mert az idei Festum Varadinum határozottan az igényesség irányába mozdult el. Az RMDSZ ezalkalommal jól átgondoltan mozgósította erőit, és becsatornázta a Varadinumba azokat az eseményeket, szervezeteket, kapcsolatokat, melyek az elmúlt időszakban a Festum Varadinumtól teljesen függetlenül biztosítottak a helyi magyar közösségnek említésre érdemes eseményeket, illetve akikkel közösen minőségi dolgokat lehet összehozni. Így kapott helyet a Festum Varadinumban a Törzsaszatal író-olvasó találkozó, a Szigligeti Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház kapcsolatának köszönhetően egy nagyszerű színházi előadás, számos híresség, nagyság jött el Váradra (Makk Károly, Kokó, Szabó T. Anna, stb.) a plebsznek pedig ott volt a majális, ami bár nem a fesztiválélet netovábbja,  de legalább sok embert megszólított. Emellett persze megmaradtak a fesztivál rangját cseppet sem emelő töltelékesemények, de ha a program kínál igényes rendezvényeket is, akkor a többi már nem bosszantja annyira az embert. Ha az elkövetkező években sikerül az arányt még inkább a minőség felé eltolni, akkor a Festum Varadinum visszanyerheti egykori rangját.

Az igazi meglepetést az idén az Infinite Dance Festival okozta, hiszen nagyon jó produkciók mellett két világszínvonalú előadás is láthatott ennek köszönhetően a váradi publikum, ami így, első próbálkozásra hatalmas fegyvertény. A Magyar Állami Népi Együttes és a Győri Balett fellépése etalon mind a közönség, mind pedig a fesztivál szervezői számára, csak reménykedni tudok abban, hogy nem fogják ennél alább adni az elkövetkező években. Aztán itt van a most befejeződött, ezúttal is többezer váradi magyart és nem csak magyart megmozdító Szent László Napok, ami bizonyította azt, hogy lehet igényes rendezvénnyel is tömegeket megmozgatni, szórakoztatni. Ebben az évben talán nem volt olyan kiemelkedően jó programkínálat, mint az ez első két idényben, de így se lehet egy rossz szavunk sem, ráadásul a nagyváradi vár kitűnő és hangulatos helyszínnek bizonyult.

Érdemes ennek a kulturális pezsgésnek a politikai dimenziójáról is szót ejteni. Az iménti felsorolás arra késztethetné politikusainkat hogy felmérjék az igényes kulturális események fontosságát és jelentőségét, hiszen ezek a váradi magyarok otthonosság érzését erősítik, akik végre azt érezhetik, hogy történnek fontos dolgok is ebben a városban. Az idei év magyar kulturális fesztiváljai azt is jelzik, hogy lehet az érdekképviseletek közötti versengést kulturáltan, civilizáltan is művelni, hiszen ha a pártok a választópolgárok kegyeit azzal próbálják megnyerni, hogy ki tud igényesebb programokat kínálni nekik, akkor ezáltal többszörösen is jószolgálatot tesznek: egyrészt erősítik a már említett otthonosság érzést, gazdagítják magát a közösséget, ugyanakkor az ő megítélésük is pozitívabb lesz.

Ezek után mondja még valaki, hogy a kultúra nem egy jó biznisz.