A magyar miniszterelnök tusványosi beszédét szétcincáló cikksorozatomban utoljára hagytam a legnagyobb csemegét: annak elemzését, hogy az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseire nézve mit jelent az illiberális állameszme. Képzeljük csak el, hogy ezt a beszédet Románia miniszterelnöke vagy államelnöke mondta volna el! Ha itt is tudatosan egy iliberális államot akarnának kiépíteni (Románia sok tekintetben amúgy is már egy kifejezetten illiberális állam!), az teljesen megfosztaná az erdélyi magyarságot attól a reménytől, hogy megvalósíthatja autonómiáját, elvégre a nemzeti kisebbségek közösségi jogaiknak biztosításához is alapvetően egy liberális szellemiségű államvezetésre és államfilozófiára lenne szükség. Ezt csak azért, hogy értsük, valójában miért nincs még minidig autonómiánk.

A fentebbi megállapítás ellen a szemfülesebbek azzal vághatnak vissza, hogy az Orbán Viktor magasztalta illiberális Kínában és Oroszországban is van autonómiájuk a tibetieknek és az ujguroknak, illetve az udmurtoknak, a mariknak, a mordvinoknak stb. Csakhogy ez nem a kisebbségek iránti feltétlen tiszteletből, a kollektív jogok betartásának olthatatlan vágyából fakad, hanem abból, hogy az orosz és a kínai nép olyannyira erősebb és nagyobb a nemzeti kisebbségeknél, hogy mindkét állam mintegy hatalmi fölöslegből megengedheti az autonómiát anélkül, hogy emiatt államiságára nézve a legcsekélyebb fenyegetettséget is érezne.

Na mármost, a hivatalosan is csak húszmilliós (nem hivatalosan kevesebb) lélekszámú, gazdaságilag elég rozoga, a korrupció és a balfék adminisztráció miatt amúgy sem igazán szilaj Románia a két birodalomtól eltérően minden csekélységtől szívdobogást kap, és ilyenkor azonnal nemzeti szuverenitását, meg Erdélyt kezdi el félteni mindentől és mindenkitől, főleg a magyaroktól, mintha legalábbis a magyarok is oroszok vagy kínaiak lennének. Ennek a megállapításnak az igazolására álljon itt csak a legutóbbi példa, Gheorge Maiornak, a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) a napokban tett kijelentése, miszerint a SRI azon ügyködik, hogy megakadályozza a romániai magyar autonómia megvalósítását. Ez kérem szépen maga az illiberalizmus, ugyanis egy autentikus liberális demokráciában az állampolgárok politikai törekvéseiről a politikai intézményekben (pártfórumokon, helyi, megyei tanácsokban, parlamentben, kormányban) vitatkoznak és döntenek, az állam egyetlen más intézménye sem, a titkosszolgálatok meg aztán végképp nem ügyködhetnek saját állampolgáraik teljesen legitim politikai érdekei ellen. Úgy tűnik tehát, hogy Orbán Viktor most Magyarországon akarja megvalósítani azt, amitől mi, romániai magyarok emberöltők óta megszabadulni próbálunk.

Minek szépítsük, Magyarország miniszterelnöke nem tanult az igen bölcs Sancho Panzatól, aki megmondta: akasztott ember házában kötélről ne beszélj, így aztán módfelett balul ütött ki az is, hogy Orbán Viktornak éppen Tusnádfürdőn jutott eszébe bejelenteni azt, hogy az 1989-es rendszerváltás lezárult. Ezzel a mondatával Tőkés Lászlónak is bekevert egyet, aki évtizedek óta gyakorlatilag egyetlen közéleti megszólalásában sem felejti el megjegyezni azt, hogy x évvel 1989 után még mindig nem fejeződött be a rendszerváltás. Az ugyan meglehet, hogy Magyarországon ez megtörtént, vagy hogy a gazdasági világválság  akkora traumát okozott a magyar társadalomnak, aminek hatására mindenki elfelejtette a kommunizmust, de Romániában nagyon sok ember a vasfüggöny leomlása után is olyan nyomorban, gazdasági kiszolgáltatottságban élt és él, hogy őket a válság már nem tudta jobban meggyötörni. Ugyanakkor jelenleg is nap mint nap tapasztaljuk, mit jelent Romániában a be nem fejezett rendszerváltás: a magánszektorba átmenekült volt kommunista párt- és titkosszolgálati vezetők gyors és elképesztő méretű meggazdagodását, és/vagy az államigazgatásban betöltött befolyásos pozícióik megőrzését, a nepotizmus és a korrupció továbbélését, a magyarellenességgel fűszerezett nacionálkommunista mentalitás átörökítését. Ez utóbbi vonatkozásban szintén beszédes példa Gheorghe Maiornak a nyilatkozata. Románia tulajdonképpen egy liberális demokrácia álcájába bújtatott illiberális állam, ami pontosan annak köszönhető, hogy az országnak távolról sem sikerült leszámolnia nacionálkommunista örökségével, és ebből kifolyólag nem tudott egy autentikus liberális demokráciává válni. Ha akart egyáltalán...

Azért foglalkoztam ennyit a miniszterelnök szövegével, mert az tartalmát tekintve ugyanolyan jelentős, mint ugyancsak Orbán Viktornak a Nagy Imre újratemetésén elmondott beszéde. A rendszerváltás utáni Magyarország azon elvek mentén szerveződött újjá, amelyeket Orbán Viktor Nagy Imre koporsója mellett kimondott, de ami csak azért történhetett meg, mert azokkal az elvekkel lényegében egy egész nemzet egyetértett. Orbán Viktor akkor a nép hangján beszélt, és a nép gondolatait tolmácsolta. Most új államigazgatási elveket hirdetett meg, de én reménykedek abban, hogy mindaz, ami 2014-ben Tusnádfürdőn elhangzott, az nem a magyarok többségének, hanem csak Orbán Viktornak és néhány elvbarátjának a hangja volt.