Jobboldali elkötelezettségű Magyarország
Amikor egy párt ilyen hatalmas előnnyel tud duplázni, ahogy tette azt a Fidesz Magyarországon, az nyilvánvalóan nem egy egydimenziós történet, hanem több fontos tényező együtthatásával kell magyarázni. Az április 6-iki választás legegyértelműbb üzenete Magyarország jobboldali elkötelezettsége, hiszen a Fidesz négy évnyi kormányzás után is fölényesen tudott nyerni, emellett ezt az elkötelezettséget mutatja az is, hogy a radikális Jobbik is húsz százalék fölötti eredményt ért el, amivel konszolidálta pozícióját a magyar parlamentben.
Az igaz, hogy április 6-iki országgyűlési választásokat megelőző időszakban Magyarországon szinte minden a Fidesz malmára hajtotta a vizet. Kezdjük a sort a választási rendszer megváltoztatásával, melynek eredményeképpen a győztes párt negyvenöt százalékos eredménnyel is gyakorlatilag kétharmados többségre tud szert tenni a magyar országgyűlésben, ugyanakkor a Fidesz kormány úgy alakította át a kampánytörvényt, hogy nagyon beszűkítette a politikai hirdetési lehetőségeket a kereskedelmi médiában, azonban kormányzati hirdetéseket lehetett sugározni, vagyis kampányanyagok nem voltak láthatók, viszont kormányzati üzenet álcája alatt lehetett a Orbán Viktort és a Fidesz-kormányt fényezni. És az a megállapítás sem áll messze az igazságtól, hogy a Fidesz olyan médiabirodalmat épített ki magának, ami szinte agyonnyomja az ellenzéket.
De mindez csak az egyik vetület, mert mindebből nem származna ekkora győzelem, mint amekkorát a Fidesz produkált, hiszen lehet bármekkora a kormánypropaganda, lehet bárhogyan átrajzolni a választókerületeket, ha az emberek nem akarnának a Fideszre szavazni, akkor nem szavaznak rá. Márpedig a vasárnapi választás eredménye azt igazolja, hogy az emberek nagyon is akartak. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar választópolgárok jelentős többsége egyetért a Fidesz által az elmúlt négy évben folytatott politikával, illetve jelenti azt is, hogy nem találtak maguknak hiteles alternatívát.
És itt kell megemlíteni a választási eredmények harmadik jelentős tényezőjét: a kihívók gyengeségét és hiteltelenségét. Ebben a nagy arányú Fidesz győzelemben legalább annyira benne van a magát még az eredmények napvilágra kerülése után is eufemisztikusan kormányváltó erőnek nevező baloldal, amelyikről kiderült, hogy se nem kormányváltó, se nem erő. Ez a baloldal nem tudott sem hiteles arcokat, sem hiteles kormányváltó programot felmutatni. A baloldal egyetlen üzenete az volt, hogy Magyarországon diktatúra van, és Orbánnak mennie kell!, amit programnak a lehető legjobb indulattal sem lehet nevezni. Ennél még a törpepárt LMP is sokkal többet mondott a választóknak, hiszen ez a formáció egy valódi ideológiai, politikai alternatívát képvisel a magyar közélet palettáján. Ami pedig a hiteles jelölteket illeti, mindennél beszédesebb az egyéni választókerületekben született eredmény, ahol a 106 egyéni mandátumért folytatott versenyben a Fidesz 96 – 10 arányban nyert a baloldallal szemben. Az egyéni választókerületekben már keveset számított a választási törvény módosítása, főként az, hogy megszüntették a második fordulót, hiszen az a lehető legvalószínűtlenebb elképzelés, hogy a többnyire második és a harmadik helyet megszerző jobbikos és baloldali politikusok a második fordulóban visszaléptek volna egymás javára azért, hogy legyőzzék az első körben ötven százalékot meg nem szerző fideszes jelöltet. Az egyéni választókerületben a pártlogó mellett legalább olyan fontos a jelölt hitelessége és karizmája, aki vagy meg tudja szólítani a választókat, vagy sem. És a baloldali politikusok nem tudták. Olyannyira nem, hogy a baloldal egyéniben is tulajdonképpen nem a Fidesszel, hanem a Jobbikkal állt versenyben, és nagyon gyakran velük szemben is alulmaradt.
Ilyen helyzetben, ilyen eredmény után a Fidesz örülhet, és ha figyelembe vesszük azt, hogy a választásokon részt vevő külhoni magyarok mintegy kilencvenöt százaléka a Fideszt támogatta, akkor talán azt is elmondhatjuk, hogy a kisebbségben élő magyarok számára is kedvező eredmény született. A Fidesz helyzete annál is kedvezőbb, mert tőle jobbra és balra is lesz ellenzéki párt a parlamentben, tehát a kormánypárt tökéletesen középen helyezkedik el a magyar politikai életben, és ezt a pozícióját mind a belpolitikában, mind pedig a külpolitikában felhasználhatja úgy, hogy magát stabilizáló tényezőnek mutatja fel a bal- és radikális jobboldali politikai irányvonallal szemben.
Mindazonáltal ki kell mondani azt, hogy minden demokratikus rendszernek, így Magyarországnak is szüksége van egy erős és hiteles ellenzékre, legfőképpen azért, hogy reális kontroll alatt tudja tartani a kormányzatot, és számba vehető alternatívát tudjon felmutatni a polgároknak arra az esetre, ha az ország vezetőivel elszalad a ló. Márpedig az a tény, hogy Magyarországon a Fidesz ismét kétharmados többséget szerez, vagy szerezhet, megnöveli ezt a már amúgy sem kicsi veszélyt. És mivel demokratikus rendszerről beszélünk, a radikális, a demokrácia kereteit szétfeszítő Jobbik sem ellenzéknek, sem kormányzati alternatívának nem megfelelő. Ezért várni kell egy hiteles, komoly baloldal felbukkanására, mind magának a baloldalnak, mind pedig a választópolgároknak az érdekében.