Ha Nagyvárad polgármesterét Istennek képzelnénk, mint ahogy ezt teszi ő maga, akkor nyugodtan gondolhatnánk azt is, hogy Szodoma és Gomora lakói a Sebes-Körös partjára költöztek, hiszen annyi bűnöst csak Ilie Bolojan képes találni itt, ahány elkárhozott lelket az Úr talált ott, és míg az Isten tűzesővel, addig Nagyvárad polgármestere szabályzatokba foglalt pörölycsapásokkal ítélkezik a bűnös város lakói felett. De azért Ilie Bolojan mégsem Isten, annál inkább egy istencsapása, akinek a kegyetlenkedéseitől egyetlen váradi sem menekülhet; lassan-lassan oda jutunk, hogy tíz igaz ember sem marad a városban, mert Bolojan haragja az évek során mindenkit utolért.

Abban a vonatkozásban sajnos tényleg Várad lakosai a bűnösök, hogy legutóbb kétharmados többséggel szabadították saját magukra Bolojant, holott már ezt megelőzően tudni lehetett azt, miképpen gyakorolja hatalmát ez a politikusbőrbe bújt, két lábon járó büntetőgépezet. Hiszen már a 2008-2012-es ciklusban is többször alkalmazta a következő, nagyon egyszerű alapképletet a város lakosságának megregulázására: megállapít egy megoldásra váró problémát, de mivel a városnak nincs elég pénze, illetve az önkormányzat intézményei nem működnek kellő hatékonysággal az ügy megfelelő kezeléséhez, ezért összeállít egy szabályzatot, amelyben bűnösnek tekint mindenkit, akit az adott problémával akár csak érintőlegesen is kapcsolatba lehet hozni. Ezek után a probléma megoldásának ürügyén illetékbefizetés, vagy bírságolás formájában pénzt sajtol ki a bűnbakokból. Számos példát lehet felsorolni, amikor az önkormányzat nem tudott valódi megoldási javaslatot kidolgozni, ezért bűnbakokat kreált, akikre ráfogta azt, hogy miattuk keletkezett, vagy keletkezhetett volna a város egyik-másik problémája. A 2008-2012-es ciklusból itt most csak a homlokzatfelújítási és alkoholárusítást is rögzítő szabályzatokat idézem fel. Az előbbi szabályzatot az a ténymegállapítás szülte, hogy a belvárosban nagyon sok az elhanyagolt homlokzatú műemléképület, amelyek felújítására nincs pénz. Nosza, gondolt egyet Bolojan: „adóztassuk meg ennek ürügyén a lehető legtöbb embert, aki a belvárosban lakik, abból aztán felújítunk néhány homlokzatot.” A másik példa ennél is nyakatekertebb: a városban elég sok szemétkukát, padot tönkretettek a huligánok. Mivel konkrét elkövetőket nem nagyon sikerült elkapni, ezért a polgármester kiötlötte, hogy biztosan csak a részegek tesznek ilyesmit, mert ugyebár Romániában amúgy minden polgár rendkívül civilizált. De ha a részeg a vétkes, akkor mindenki részegnek tekinthető, aki éjszaka tizenegy után alkoholt vásárol. Az ebből az okoskodásból levezetett következtetés a következő kitételben köszönt vissza a szabályzatból: illetéket kell fizessenek a városnak mindazok, akik este tizenegy óra után alkoholt árusítanak. Szerencsére ezeket a szabályzatokat végül sikerült elmeszelni, de így is tökéletesen illusztrálják azt, miképpen működik a bolojani elme, amelyik most újra villant egyet, és a kutyaszabályzatokkal is nagyot alkotott. 

Ürügy most is adódott: tavaly Bukarestben kóbor kutyák szétszaggattak egy kisgyereket, és az eset nyomán gyorsan el is fogadott a parlament egy törvényt. Ez a jogszabály pompás alkalmat kínált Bolojannak arra, hogy újabb bűnbakokat kreáljon a városban. Azonnal el is készíttetett két kutyaszabályzatot, amelyek lehetővé teszik a kóbor kutyák kiirtását, és a legújabb bűnbakok, a kutyatulajdonosok életének ellehetetlenítését. A kutyabarátok már régebb óta szálka a polgármester szemében, ezt maguk az áldozatok érzik a saját bőrükön, akik a múlt pénteki közvitán hangot is adtak sérelmeiknek, vehemensen tiltakozva az ellen, hogy a helyi rendőrség gyakorlatilag terrorizálja őket, és mindenféle ürügyre hivatkozva varrja a nyakukba a vaskos pénzbüntetéseket. A közvitán résztvevők vallomásai megvilágosító erejűek voltak abban a vonatkozásban is, hogy miért van létszámleépítés a helyi rendőrségnél. Igazi, hús-vér kihágók elkapásához meglehetősen nagy létszámú apparátusra van szükség, csakhogy, mint ez a közvitán is kiderült, Nagyváradon nem is arra valók a helyi rendőrök, hogy elkövetőket érjenek tetten, hanem arra, hogy a polgármester harci kutyaként uszíthassa rá őket az aktuális bűnbakokra, most éppen a kutyatulajdonosokra. Olcsóbb is, kényelmesebb is néhány helyi rendőrnek egy eleve bűnösnek tekintett embercsoport tagjait egy Bolojan-tipusú szabályzat alapján megbírságolni, mint egy egész apparátusnak állandó készenlétben lenni, és elkapni az igazi kihágókat.

Én ugyan egyáltalán nem rajongok a kutyákért, a kóbor ebekért meg pláne nem, de még a legótvarosabb rühes korcsot is könnyebben elviselem, mint ezt a kommunista diktatúrában fogant, de fellengzősen nemzeti liberálisnak hazudott mentalitást, amit a nagyváradi kisisten és siserehada képvisel. Mondjuk nemzetinek annyiban nemzeti, hogy a magyar közösséget is üti-veri, ahol éri, ám most nem ezen van a hangsúly, mert így vagy úgy, de mindenki megkapja itt a magáét. Úgy, ahogy az egy magára valamit is adó, magát Istennek képzelő istencsapásától el is várható.