Nemcsak Szöülban, de a Damaszkuszi kapunál is megfordult az utóbbi napokban Schmitt Pál államfő, őt is megvakíthatta a fény, csakúgy mint a szentek sorába emelkedő druszáját, hiszen amint meghallotta, hogy elvették tőle e doktori címét, és az egész ország elkezdte zúgni, hogy mondjon le, ő erről hallani sem akart, de azt azért elmondta, hogy ha vissza kell adja a doktoriját, akkor visszaadja. Erre tegnap a parlamentben kinyilatkoztatta, hogy lemond államfői tisztségéről, de a doktori cím elvétele ellen a bíróságon fellebbez.

Önmagában véve a tegnapi parlamenti beszéd megegyezik azzal, amit egy a tisztességére és a becsületére adó embertől elvárhatunk, a baj csak az, hogy e beszéd hitelességét erősen csorbítja a korábbi napok handabandázása. Bár a hivatalos verzió az, hogy az államfőt senki nem kötelezheti döntések meghozatalára, mégis mindenki tényként kezeli azt – szerintem teljes joggal –, hogy Schmitt Pálfordulásában a Fidesz volt a szentlélek. A főpárt jól döntött, amikor arra ösztönözte Schmittet, hogy mondjon le, mert így ha az államelnökét nem is, de a saját becsületét megmentette, és nem csúszott bele a Balatonőszöd effektusba, vagyis egy politikailag és erkölcsileg kompromittált ember további támogatásával járó teljes hitelvesztésbe. Lehet sajnálni emberként Schmitt Pált, nem is hiszem, hogy lenne magyar ember, aki most szívesen lenne a helyében, de az emberi tényezőket nagyon határozottan el kell választani az államelnöki tisztséggel járuló politikai, erkölcsi, szimbolikus értékektől. És ezt az elválasztást csakis Schmitt Pál lemondásával lehetett elérni. És így visszaállítható az államfői tisztség méltósága is, ami pártérdekeken fölül álló nemzeti érdek. Szerencse, hogy a Fidesz becsületét is csak Schmitt lemondásával lehetett megmenteni, így ezúttal a pártérdek találkozott a nemzeti érdekkel.

Az elnök lemondása körüli történetben a legnagyobb meglepetés számomra az, persze maga a lemondás mellett, hogy Mesterházy Attila azt javasolta, legyen Sólyom László az államfő, az az ember, aki hivatali ideje alatt a kormányzó Magyar Szocialista Párt össztüzének volt kitéve. Ez a javaslat ezúttal sem azért hangzott el, mert a szocialisták időközben kibékültek volna Sólyom Lászlóval, hanem azért, mert ha valakik, akkor a szocialisták tudják, hogy a volt államfő egy független ember, aki nem a pártérdekek, hanem valóban az Alkotmányosság mentén látta el államelnöki tisztségét. És Mesterházy nagyon jól látja, hogy ebben a helyzetben, amikor a kétharmados Fidesz mindent leural Magyarországon, egy Sólyom László típusú, a konfliktusokat az alkotmányosság nevében felvállaló államfőre nagy szükség lenne. Persze, Mesterházy a saját pártjának érdekeit szem előtt tartva jelölte meg Sólyom Lászlót, hiszen az az MSZP-nek mindenképpen jól jönne, ha az új elnök ugyanúgy nem hagyná magát irányítani a Fidesz által, mint ahogy Sólyom László nem engedte ezt meg az MSZP-nek.

De Sólyom Lászlónak nem csak azért nincs sok esélye most államfővé válni, mert az MSZP javasolta, hanem azért sem, mert a Fidesznek továbbra is egy Bólogató Jánosra van szüksége az államelnöki tisztségben. Sólyom gyenge esélyeit jelezte Kósa Lajos Fidesz alelnök ma reggeli mokkás nyilatkozata is, aki azt mondta, hogy csak olyan államfőt fog javasolni a Fidesz, aki az új Alkotmányt teljes mértékben elfogadja. Természetesen államelnök egyetlen normális országban sem lehet olyan ember, aki az érvényben lévő alkotmányt nem fogadja el teljes mértékben, és Sólyom László is megtenné ezt. Kósa Lajosnak ez a nyilatkozata arra volt jó, hogy akinek füle van, az hallja meg: a Fidesz nem kíván olyan államfőt, aki korábban nyíltan bírálta az ország új alapokmányát. És Sólyom László ezt megtette nem egyszer...

Ha párhuzamot vonunk a távozó államfő és a korábbi elnök között, hatalmas különbségeket látunk, hiszen míg Schmitt Pál dicstelen helyzetbe kerülése miatt kénytelen lemondani, addig Sólyom László egy sok tekintetben hasonlóan dicstelen helyzetbe került országvezetőnek és támogatóinak üzente azt államfői beszédében: a tisztesség hosszútávon megéri! Jó lenne, ha a Fidesz is levonná az ebből a párhuzamból adódó következtetéseket, és nem ódzkodna annyira Sólyom Lászlótól.