Káderpolitikai mese, melyben tanulság is található
Azt tudtuk mindig, hogy a politikusok jó színészek, de hogy néha Oscar díjas alakításra is képesek, hát ennyit már nem néztünk ki belőlük. Legalábbis a hazai sztárokból nem. A pompás politikai pojácáskodás annak a vármegyeházának az üléstermében zajlott le nem sokkal ezen sorok meszületése előtt, ahonnan annak idején a páva felszállását lesték szebb jövőbe hitet vető szegénylegények.
Az a jövő ebbe a jelenbe torkollott, amikoris a castingon összegyűlt politikusoknak elő kellett adniuk azt a darabot, aminek alapkonfliktusa az, hogy az RMDSZ-nek a nemzetinek mondott liberálisokkal kötött helyi egyezség értelmében fel kellett adnia a Bihar Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság igazgatói tisztségét, mert az az egyezmény értelmében a liberálisoknak jár.
Ha már ez lett a klasszikus drámákra hajazó forgatókönyv, és az RMDSZ-nek be kellett áldoznia saját emberét, Szarka Árpdot, akkor a szövetség jó drámai és főleg kampányérzékkel felépített erre a sztorira egy nagyon hatásos üzenetet karakánságról, becsszóról, gerincességről, mondván, hogy bármennyire is fáj neki Szarka sorsa, de az írásban tett ígéret kötelez, és a magyar politikus, mégha Romániában tevékenykedik is, ott még nem tart, hogy ígérteteit megszegje. Ez valóban hatásos üzenet, igyeszik elfeledtetni velünk azt, hogy a gerinces, ígéretbetartó RMDSZ alkalmazkodott a pozícióseftelő román politikai módszerekhez, mely szerint az éppen kenyérben lévő pártok először letárgyalják azt, hogy melyiküknek mennyi és milyen vezetői tisztség jár, majd kijelölik az embereket, és végül jó esetben megrendezik a törvény által követelt versenyvizsgát is, amit valahogy mindig éppen annak a pártnak a jeöltje nyer meg, amelyiknek úgymond jár az adott tisztség. Így válik röhejes formalitássá a versenyvizsga, amit pedig arra találtak ki, hogy a legkompetensebb emberek jussanak a legmegfelelőbb vezetői tisztségekhez.
Ha ez utóbbi apróságon túltesszük magunkat, akkor még sajnálni is tudjuk Szarka Árpádot a mai eset után, ha pedig még azt is hozzávesszük, hogy ennek a történésnek kapcsán az ellenzéki pártok ráadásul elkezdték nagyon szeretni is őt, akkor már-már a szívünk szakad meg érte. Az ellenzék ugyanis nagyon jól megérezte azt, hogy az ígéretét megtartó RMDSZ imázs nagyon szép, megpróbálták hát azonnal és erősen piszkítani ezt a képet. A PSD megyei vezéralakja (Bar) kínos, gyalázatos, disznóságos cselekedetnek nevezte a rendkívül kompetens Szarka Árpád leváltását egy mocskos gyalázatos, még a komcsikat is alulmúló háttéralku miatt. Pedig nem sok idő telt el azóta, hogy a PSD koalícióban a PD-L-vel kisöporte az egész országból a nem hozzájuk hűséges igazgatókat, köztük Szarka Árpádot (akkor még a Bihar Megyei Nyugdíjpénztár igazgatóját), aki bármily kompetens is volt, foglalta a széket a PSD káder elől. Mondani se kell, hogy ilyen körülmémnyek között mindjárt nem volt annyira kompetens igazgató Szarka. De az se volt rossz, amikor a nagy kádertakarítási akció után egyszercsak felbomlott a PSD-PD-L kormánykoalíció, amiből a PSD húzta a rövidebbet. Ekkor az RMDSZ azonnal bejelentkezett koalíciós tettestársnak, és a PD-L meg is ígért neki fűt, fát, funkciót, többek közt a Bihar Megyei Nyugdíjpénztár vezetését Szarka Árpádnak. De ebből az ígéretből se lett semmi. Ennek tudatában bájos, hogy a megyei tanács PD-L frakciója is potyogtatta a krokodilkönnyeket Szarka Árpádért. Remélték az ellenzékiek, hátha sikerül egy kis viszályt szítani az RMDSZ és a PNL között. Úgy tűnik, hogy nem, bár a háttéralku esetleges titkos részei a plebsz előtt nem ismeretesek. Annyi azért feltűnt, hogy a liberálisok a színjátékban nem vettek részt, nyilván azért nem, mert nekik kampányilag ebből a sztoriból nem termett babér, bár leesett nekik a lényegi jutalom, maga az igazgatói szék.
Hogy itt kemény kampány folyt, arról a tanácsülés utóélete is sokat elárult. Megírtam ugyanis a hírt, hogy Szarka Árpádot leváltották, és el is küldtem a portálnak. Jött is a telefonhívás Szabó Ödöntől, az RMDSZ gurutól, hogy nem leváltás volt itt, hanem helycsere. Érvelésének volt alapja annyiban, hogy a leváltás szó használatával az a benyomás keltődik, mintha az ellenzéki pártok valóban arra törekedtek volna, hogy megmetsék Szarka Árpádot az RMDSZ-PNL koalíciótól, de az már vicces volt, amikor Szabó megemlítette, hogy Szarka saját maga kérte azt, hogy ez a csere megtörténjen, ezért leváltásról végképp nem lehet beszélni. Azt már nem kérdeztem meg, hogy ki tartotta a kést Szarka nyakához, miközben ő önszántából fogalmazta kérelmét. Persze, lehet azt kádercserének nevezni, amikor az aligazgatóból igazgató lesz és az igazgatóból meg aligazgató, csakhogy ez az igazgató szempontjból egy leváltás, miközben az aligazgató szempotjából előléptetés. Kádercseréről akkor lehet beszélni, ha ugyanolyan rangú tisztségviselők között történik meg a váltás. De ezt csak úgy a magam igazolására írtam ide. Mert magamat még tudom igazolni. De ezt a történetet nem, mert ez is jele annak, hogyan válik a dolgos, tanult, alkalomadtán valóban kompetens káder a pusztán színészetből és machinálásból jeleskedő politikusok csicskásává.