Az uszítóknak semmi sem jöhet jobban, mint az uszítás
Mivel jövőre lejár államfői mandátuma, és új feladat után kell néznie, ezért további politikai karrierjének kimenetele szempontjából Traian Băsescu államfő számára terhessé válhatott az, hogy a romániai közvéleményben úgy van elkönyvelve, mint Orbán Viktor és Tőkés László nagy barátja. Feltehetőleg ezért is kezdett magyarellenes offenzívába az elmúlt időszakban.
Ennek a támadásnak eddigi csúcspontja hétfői nyilatkozata volt, amelyben Budapest rendreutasításáról beszélt, amivel a paroxizmusig fokozta a Vona Gábor borzonti szózata nyomán a román médiában és politikában robbanó hisztériát. Traian Băsescu hétfői megnyilvánulásai sokkal veszélyesebbek és szélsőségesebbek, mint Vona Gábor alaptalanságai, mert míg utóbbi egy ellenzéki párt felelőtlen pártelnöki pozíciójából szónokolva beszélt elvi szinten a magyarok érdekében felvállalt konfliktusról, addig Băsescu, Románia államfője Magyarország megleckéztetését helyezte kilátásba, ami már szinte felér egy hadüzenettel, amint azt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is jelezte.
A racionális politizálás egyik ismérve az, hogy az eseményeket a maguk helyén és a maguk súlya szerint kezeli a társadalmat irányító elit. Vonatkoztatható lenne ez természetesen a Vona-féle megnyilvánulásokra is. De az esetből származó fejlemények igazolják azt, hogy Romániában nem léteznek, vagy nem tudnak megnyilvánulni a racionális politikusok, hiszen ahelyett, hogy tompították volna azt a konfliktust, amiről Vona beszélt, és amivel kapcsolatban egyébként a lehető leghangosabban tiltakoztak, a román politikusok és a média csak tovább gerjesztették a Vona által vizionált ellentétet. Ebből is látszik, hogy nemcsak Băsescu, hanem az egész román politikai elit és média számára kapóra jött a Vona-beszéd, hiszen a hétfői nap másról sem szólt Romániában, mint a magyar szélsőségesekről, Magyarország megleckéztetéséről és ehhez hasonlókról.
Geopolitikai szempontból is meglehetősen káros az, hogy a Jobbik jelen van a magyar parlamentben, mert ha Románia vagy bármelyik másik ország a nemzetközi porondon előnyt akar kovácsolni magának Magyarországgal szemben, elég csak ujjal mutogatnia a Jobbikra, és máris demokratikusabbnak, kisebbségbarátabbnak, európaibbnak látszik, mint Magyarország. Csakhogy a valóság ennek éppen az ellenkezője, ugyanis a Jobbik létezésének van egy pozitív következménye is: Magyarországon konkrétan lehet tudni, melyik az a politikai erő, amelyiktől szélsőséges véleményekre lehet számítani, és ezáltal könnyebb azonosítani és elszigetelni őket, míg például Romániában a szélsőségesség sokkal alattomosabb módon van jelen, ugyanis itt nem létezik egyetlen román párt sem, amelyik hosszabb-rövidebb története során ne alkalmazta volna a magyar kártyát néhány szavazat megszerzése érdekében. A romániai extremizmus alattomos jelenlétének további oka éppen az, hogy a soviniszta Nagy-Románia Párt nem jutott be a parlamentbe, és ezért a párt egy csomó kisebbség- és idegengyűlölő politikusa beszivárgott a többi politikai szervezetbe, főként a Szociáldemokrata Pártba, és parlamenti képviselőként, megyei, helyi önkormányzati vezetőként, tisztségviselőként folytatják az uszító propagandát.
Ha összehasonlítjuk a két ország közéletét, azt látjuk, hogy Magyarországon jobbára kénytelen-kelletlen hallgatják meg a jobbikosokat, mert parlamenti pártként joguk van szélesebb nyilvánosság előtt is kifejteni a véleményüket, de például kisebbségpolitikai kérdésekben az úgy ahogy független hírszolgáltató intézmények egyike sem hívja meg őket szakérteni. Ezzel szemben Romániában a Corneliu Vadim Tudorok, a Gheorghe Funarok huszonnégy éve szennyezik a közvéleményt uszító, gyűlöletkeltő és kirekesztő őrültségeikkel, sőt, a román médiában Vadim és Funar már amolyan magyar szakértőkké váltak, hiszen a tévécsatornák általában őket kérdezik meg minden magyar vonatkozású ügy kapcsán, hogy a hozzájuk hasonlóan gondolkodó, de kevésbé notórius gyűlöletszítókat már ne is említsem. Vagyis míg a magyarországi közvélemény túlnyomó többsége, még a Jobbik-szimpatizánsok is tisztában vannak azzal, hogy a Jobbik egy szélsőséges, radikális párt, addig a romániai közvélemény számára a Vadimok, a Funarok amolyan szimpatikus és őszinte megmondóemberek, akiknek magyar- és kisebbségellenes kirohanásait titokban elégtétellel hallgatják a magukat mérsékeltnek gondoló román polgárok is. Így válik a szélsőségesség a román közgondolkodás szerves részévé, és ebből a szellemi vakságtól sújtott állapotból, úgy tűnik, nincs esély kikecmeregni. Ami már csak azért is rendkívül káros ránk nézve, mert a román politikum ebben a konkrét esetben (is) összemosta Vona Gábor agymenéseit a magyar kisebbség autonómiatörekvéseivel, azt próbálva elhitetni velünk magyarokkal, hogy ha autonómiát akarunk, akkor szélsőségesek, vagy hogy Traian Băsescut parafrazáljam, sztálinisták vagyunk.
Még szerencse, hogy a romániai magyar emberek zöme nem hisz sem Vona Gábornak, sem a román politikusoknak.